Szomorúság

Úgy gondolom, ez a blog már nem csak az Azori-szigetekről szól. Pedig megfogadtam, hogy nem fogok eltérni a témától, megpróbálok tárgyilagos lenni, és csak a szigetekkel kapcsolatos hasznos információkat fogom ezen az oldalon összegyűjteni. Nem tudom hol siklottam ki…talán már a második bejegyzésemnél, amikor a megérkezésemet elmeséltem. Ez a blog észrevétlenül elkezdett rólam, rólunk, mindannyiunkról szólni.
Ma szomorú vagyok. Megtehetném, hogy nem teszek említést róla, hiszen a mai világban nem illik szomorúnak lenni. Nem illik kimutatni, hogy mit érzünk, magas falakat építünk magunk köré, és örömünket, bánatainkat csak egy szűk réteggel osztjuk meg. Félünk a környezetünk reakcióitól, félünk magunktól, a saját érzéseinktől és félünk egymástól. Én ezzel nem értek egyet. Néha azt gondolom jobb kimondani a bánatunkat, kimutatni az érzelmeinket, és elfogadni, hogy mi is lehetünk gyengék. Nem csak a napsütésről, vidámságról szól az életünk, hanem néha másról is…
Sokan szokták kérdezni, hogy szeretek-e külföldön élni. A válaszom általában egy határozott igen. Ma nem lenne. Vannak olyan pillanatok, amikor jobb lenne otthon lenni, a család közelében. A mai is egy ilyen nap. Szeretnék segíteni anyukámnak, aki ma veszítette el a testvérét. Mellette lenni, átölelni és megvigasztalni. De csak lélekben lehetek otthon.
Ilyenkor a legnagyobb közhely azt mondani: az élet megy tovább…Pedig tényleg így van. Holnap újra kisüt a nap, és mi megyünk tovább, tesszük a dolgunkat. Lehet jókedvűen, vidáman, optimistán, nyitottan a világra és az emberekre, de lehet szomorúan, keseregve, negatívan, bezárkózva is. Én az első mellett döntöttem már nagyon-nagyon régen. Mégis vannak pillanatok, amikor kibújok ebből a "szerepből", átadom magam a szomorúságnak, majd másnap, ahogy újra kisüt a nap, visszaveszem az én jól megszokott gúnyámat. Ma kibújtam a szerepemből. Remélem senki nem veszi ezt rossz néven tőlem.

Mákos bikini, avagy jaj úgy élvezem én a strandot!

Ezen a héten nem csináltunk semmit. De azt nagyon aktívan! Szerencsére az orosz edző kezd rájönni, hogy a (p)orosz módszere (napi 2 edzés) itt nem annyira kivitelezhető, ezért a héten több szünetet engedélyezett a fiúknak.
Az idő fantasztikus! Igazi strandidő van, ennek megfelelően minden nap a parton heverészünk. Igaz, a hét elején egyik nap pórul jártam. Elég viharosan fújt a szél, de mióta rájöttem, hogy erős vagyok, semmi sem állíthat meg! Határozott léptekkel megindultam az óceán felé, bementem, majd hátrafordultam, hogy megmutassam Petinek mekkora hős vagyok, erre tarkón csapott egy méteres hullám. Sós vizet prüszkölve, gyorsan kihátráltam a vízből, mire hirtelen egy hatalmas szélvihar kerekedett,és a homok szétcsípte a vizes bőrömet. Na mármost a homok fekete….azt hiszem nem kell nagy képzelőerő a végeredményhez. Aki mégsem tudja elképzelni, annak segítségül csak annyit mondok: Fekete Pákó szőke hajjal.
Ráadásul még a bikinim is tropa lett :-( . Annyira erősen fújt a szél, hogy szó szerint beleragadtak az anyag szálai közé a fekete apró homokszemcsék. Már háromszor kimostam, de semmi eredmény. Nem baj, megteremtettem a "mákos bikini" és a "bikinitemető strand" fogalmát és átpártoltunk egy nyugodt öbölbe, ahol sosem fúj a szél :-).
Na de mostmár pozitívabbra fogom a beszámolót, mert a végén elriasztok mindenkit az Azori-szigetektől. Pedig pont az ellenkezője a célom!
Remek tengerpartok vannak. A legújabb kedvencünk a porto pimi strand, ami egy hatalmas öböl, és ahol gyönyörűen tiszta és nyugodt az óceán. Néhány fotót teszek fel róla.

A strandot az óváros felől lehet megközelíteni, ahol nagyon szép, régi házak vannak. A hangulata egy apró kikötőfalura emlékeztet.

A strand felülnézetből is gyönyörű! Felmentünk kocsival a Monte da Guia nevű kilátóhegyre. Az út nem túl meredek, de nagyon szűk, két autó csak lassítva, lehúzódva fér el egymás mellett. Én éppen kisebbfajta idegbajt készültem kapni, hogy nincs szalagkorlát, csak a meredek szakadék, amikor egy ló jelent meg előttünk, az út közepén.
Nagyon helyes volt, benézett a kocsiablakon, majd hátat fordított és továbbállt. Biztos nem volt elég jó illatunk :-)

Fent van egy pihenőhely, ott leparkoltuk a kocsit, majd körbesétáltunk. Gyönyörű a kilátás Hortára, és a Porto Pim öbölre.

A másik oldalon a néhai vulkánból lehet maradványokat látni.A meredek sziklák, a mélyben morajló hullámok, és a végtelen óceán látványa együtt különleges hangulatot ad a helynek. Visszafelé megálltunk a lovakat megnézni, volt egy nagyon cuki kiscsikó is. Igaz, nem értem, hogy két szürke lónak hogyan lehet barna csikója, de sosem volt erősségem a genetika:-)Végezetül néhány hangulatképet teszek fel,meg rólunk is párat, mert megígértem valakinek, cserébe egy zseniális pizzareceptért :-). Sziszi, ugye olvasol :-) ?

Remélem a mai bejegyzésemért kapok egy nagy pirospontot az azori országimázs központtól:-)

Egy minden szempontból sikeres hétvége

Szombaton igazi kánikula volt, délután 4-kor merészkedtünk csak le a partra, mert annyira égetett a nap. Összeszedtem minden lelkierőmet (amit már 3 hete gyűjtögetek), és végre megfürödtem az óceánban!!!! Kétszer is! Egy igazi hősnek éreztem magam :-) .
Igaz, az itteniek szerint a víz „very hot”, és 1-99 évesig mindenki jóízűen órákig fürdőzik, de nekik ez a természetes. Engem ilyen szempontból az idei nyár, és az Indiai-óceán 28 fokos, simogatóan langyos hullámai elkényeztettek :-).
Egyébként nem volt annyira hideg a víz, mint gondoltam. Még csak a szívem sem akart leállni 2 karcsapás után, úgyhogy úszkáltam pár percet. Amire még büszkébb vagyok, hogy másodjára Petit is be tudtam csalni magammal. Ismét rádöbbentem, hogy mennyire kiváló a rábeszélőképességem, és a meggyőzőerőm .
Este a srácok itthon játszottak, fél 10-kor (!!) kezdődött a meccs. Normális ember ilyenkor már csak tv-ben, felvételről néz sporteseményt, de itt élőben, 2 kávé után meg lehet ezt tenni.
A meccset megnyerték, amihez Peti 6 góllal járult hozzá - a szerk. büszke megjegyzése.
A gyerekek boldogan szaladgáltak a mérkőzés után (fél 12-kor) a megüresedett pályán....szegény negyed 8-as Tv-Maci itt biztos nem futna be akkora karriert, mint a mi időnkben.
Meccs után egy étterembe mentünk, ami a kikötőben található. Kihagyhatatlan!
Sajnos a fényképezőgépemet nem vittem, én buta, ezért csak elmesélni tudom. Bemegy az ember, kap egy nagy fatálat, amin 3 kis lyuk van a majonéznek, vajnak és ali-olinak. Az étlapról lehet rendelni húst (marha, csirke, disznó), halat (5-6 féle), és tenger gyümölcseit, illetve kombinált tálakat.
Mi ilyet kértünk, kombinált marha steak- és ráktál, plusz egy kis tintahalat hozzá. Ücsörögtünk az asztalnál, beszélgettünk, iszogattunk, gondoltam egy jó óra lesz, mire 10 főre kihozzák az ételeket. Kb. 5 perc múlva megjelentek a felszolgálók hatalmas tálakkal, és lepakoltak. Kaptam egy nagy tálcát, amin 5 szelet (!) bélszín és 6 db hatalmas rák volt nyersen! Ismétlem, NYERSEN! Kihozták szépen úgy, ahogy a hűtőből előveszi az ember. Petivel néztünk nagy szemekkel, igaz mondták, hogy majd nekünk kell elkészíteni a vacsoránkat, de ezt egy gyenge poénnak elkönyveltük. Nem az volt.
A fatálaknak kiemelték a közepét, és a mélyedésbe forró lávakőlapot helyeztek be. Egy kis vaj rá, só, és kezdődhet a sütögetés! Isteni illatok terjengtek a levegőben, sistergő rákok, vérző steakek, ropogó halfilék, ez volt aztán az ízek igazi kavalkádja! Hoztak mellé sültkrumplit, salátát, kenyeret, és szószokat. Több, mint egy órán keresztül ettünk, én a harmadik steak, az ötödik rák, és a negyedik tintahal után kapaszkodtam a székembe, nehogy leforduljak róla. Amikor kihűlt a lávakő, kicserélték egy újabb izzó darabra. Hihetetlenül finom volt minden!
A vacsi után egy kicsit sétáltunk, majd elindultunk felfedezni az azori éjszakai életet. Egy Kapote nevű szórakozóhelyre mentünk, ahol pár perc alatt legalább 20 ismerősbe botlottunk, ami itt nem meglepő, előbb-utóbb mindenki ismer mindenkit.
Ott volt az ellenfél csapat is, sőt a már üveges tekintetű bírók is. Peti gondolkozott rajta, hogy megvitatja velük, miért kapott kétszer sárgalapot, de inkább lebeszéltem róla.
Másnap délig lustálkodtunk, szegény férjem ismét 8 napon túl gyógyuló sérülésekkel lett gazdagabb a meccsen, alig bírt felkelni az ágyból. Néha komolyan elgondolkozom, hogy hova tart a kézilabda. Egyre kevésbé tartom labdajátéknak, és egyre inkább küzdősportnak :-( .
Az ágyban heverészve épp azon gondolkodtam, hogy mit fogunk ebédelni, amikor megcsörrent a telefon, Izabella hívott hogy menjünk, mert kész az ebéd :-) Telepátia volt a javából!
Izabella a csapatnál dolgozik, amolyan ügyintézőféle, minden ügyes-bajos dolgunkkal ő foglalkozik. Nagyon segítőkész és barátságos. Imád főzni, és mivel egyedül neveli a kisfiát, örül a társaságnak, ezért rendszeresen vendégül látja a csapattagokat. Most hatan mentünk, de legalább 16 főre főzött:-). Hatalmas csomagokkal jöttünk haza, juhéj, legalább 2 napig nem kell főznöm!

Vulkánnézőben

A múlt héten ismét alkalmunk volt felfedezni a szigetet, egyik délután elmentünk a vulkánt megnézni. Útközben megálltunk pár helyen, többek között a „natural swimming pool”-oknál, amely nem más, mint a sziklák között kialakított „medencék”, amibe befolyik a tengervíz. Teljesen olyan érzésem volt, mint az állatkertben a pingvineknél, vagy a fókáknál. „Hatalmas” tömeg volt, legalább 3 emberrel találkoztunk, pedig igazi strandidő volt.

Nem a főúton, hanem egy földúton mentünk tovább a vulkán felé, azt hiszem, ha sötétben egyedül kitennének ott, reggelre tuti megőszülnék. Mégis láttunk néhány leágazást, és bent a susnyásban jobbnál jobb villák lapultak (szigorúan legalább 3 km-re egymástól). Hogy kik élhetnek ott, elképzelésem sincs…a semmi közepén, egy ócska földúton bevergődni a legközelebbi városba, nem tudom kinek van türelme. Arról nem is beszélve, hogy ha kinéz az ablakon, csak a végtelen óceánt látja, azzal a tudattal, hogy a legközelebbi szárazföld abban az irányban Amerika. Kérdeztem Petit, hogy itt el tudná-e képzelni az életét, azt mondta, hogy talán 80 évesen, ha szívproblémái lennének :-). Az biztos, hogy nem sok inger éri az embert arrafele. Menedzserbetegségben szenvedőknek remek úti tipp!
Útközben ismét egy piknikező helybe botlottunk. Egészen véletlenül volt nálam néhány szendvics és gyümölcs okulva a múltkori esetből. Itt a szigeten úgy látszik nagy kultúrája van a piknikezésnek, én pedig kezdem átvenni a helyi szokásokat! Akárhova megyünk, már rutinosan csomagolok :-)

A vulkánhoz érve egy másik dimenzióba kerültünk. Úgy éreztük magunkat, mintha egy bolygóközi invázióról szóló sci-fi forgatásra értünk volna. Kietlen sivárság, a kifolyt láva elpusztított minden élőlényt. Akármerre néztünk csak homok, sziklák, sehol egy zöld folt, iszonyatosan nyomasztó volt. A vulkánhoz nem tudtunk közel menni, de láttam egy turistatérképet, ami jelez egy gyalog utat, majd legközelebb megkeressük. Van egy lerobbant világítótorony, amit körbejártunk, ha dollármillióim lesznek, egész biztosan forgatok ott egy horrorfilmet. Amerikai forgatókönyv szerint egy morózus toronyőr állt az ajtóban, aki nagy nehezen kibökte, hogy merre van a bejárat, és hol lehet jegyet váltani.

Ahogy elindultunk a bejárat felé, rájöttünk, hogy alattunk a földben egy hatalmas hangár van beásva. Olyan volt, mint egy atombunker, igaz azt nem tudom milyen, de biztos hasonló :-). Sehol egy lélek rajtunk kívül, csak a kietlen sivárság, úgyhogy megkönnyebbülten léptünk be a föld alatti erődítménybe, ami belülről egy hatalmas betonrengeteg. A kávézóban hihetetlen rövidital kínálat volt, ami nem meglepő, egy kis lélekerősítés elkél az ilyen helyeken.

A múzeumba nem váltottunk belépőt, mert már nem volt annyi időnk, hogy kényelmesen végigjárjuk, így arról majd legközelebb mesélek. A vulkán működésével kapcsolatos kiállítások, animációk vannak, biztos érdekes lehet.
Bevallom őszintén, hogy megkönnyebbülve ültünk az autóba, és boldogan indultunk vissza a civilizációba. Horta egy nyüzsgő metropolisznak tűnt ezután a kaland után, úgyhogy ismét beigazolódott a nagy igazság, mely szerint minden csak viszonyítás kérdése.

Csomagot kaptunk a miniszterelnöktől!

Még mielőtt valaki azt hinné, hogy politikai eszmefuttatásokba készülök bonyolódni a különböző „csomagokról”, megnyugtatom: egyrészt gyűlölöm a politikát, másrészt mi tényleg, egy igazi csomagot kaptunk személyesen Carlos Césartól, az azori miniszterelnöktől!
Alig fért bele a postaládánkba, akkora kék dobozban volt.
Imádok csomagot kapni, úgyhogy felhoztuk, leültem a földre, és egyesével kibontottam.
Volt benne egy levél, egy cd, amelyen az azori himnusz van, egy tájékozatató arról, hogy milyen kitüntetéseket lehet kapni (???), két ablakra ragasztható matrica, és egy hatalmas azori zászló…legalább 1 méter széles!

Úgy látom, nagy a nemzeti öntudat :-)

Holnap reggel az első dolgom az lesz, hogy veszek egy zászlórudat, beteszem a lejátszóba a cd-t, felragasztom a homlokomra a matricát, kiállok a teraszra, és elszavalom a nemzeti mottójukat.
Legalább 2 percig át akarom érezni, milyen lehet azorinak születni.
A nemzeti mottójukat egyébként rengeteg helyen láttam már kiírva, de biztos ami biztos, minden egyes ajándéktárgyon külön-külön is fel van tüntetve, nehogy elfelejtsük!
„Antes morrer livres que em paz sujeitos”
Inkább halj meg szabadon, mint békében leigázva.
Teljesen forradalmi hangulatom támadt :-)

A zászlóról mellékesen még annyit, hogy születésem évében, 1979-ben vezették be. A kék-fehér Portugália hagyományos színei, a bal felső sarokban egy portugál címerrel ellátott pajzs látható. A sárga madár egy héját ábrázol (portugálul: açor), ami a sziget nevére utal, felette a kilenc csillag pedig a kilenc szigetet jelképezi.
Valójában több magyarázat is létezik a sziget elnevezésére. Az egyik, fent említett magyarázat szerint a sziget neve a héja szóból keletkezik, mert a felfedezések idején azt gondolták, hogy sok héja él a szigeten. Pedig soha, egy szerencsétlen példány sem vetődött ide.
Valószínűleg a felfedezők az egerészölyv egy szigeten élő helyi alfaját azonosították tévesen, vagy csak túl sok rumot ittak.
A másik verzió szerint a régies portugál „azures”(kékek) szó adja az elnevezés alapját, távolról ugyanis a szigetek színe kéknek látszik.
Én azt hiszem, hogy maradok a részeg tengerészeknél. Az hihetőbb.

Piri Piri és az Azorikumok

Csak semmi pánik, nem egy újabb Harry Potter mesehőst idéz a mai cím, csak megkísérelem csokorba gyűjteni a helyi specialitásokat. Egyelőre azt a párat, amit ismerek, aztán a későbbiekben majd folytatom.
Piri Piri az első dolog, ami nélkül itt nem lehet létezni. Alapvető fűszer, tulajdonképpen Erős Pista kiköpött portugál mása. Ki volt vajon előbb: Erős Pista vagy Piri Piri? Ennek azért majd utánajárok!
Piri Piri csak annyiban különbözik Pistánktól, hogy hosszúkás üvegben van, de ugyanúgy abból a bizonyos duplán csípő, macskapöcsű paprikából készül, amitől én konkrétan tüzet okádok. Jót nevettem, amikor legutóbb otthon jártam és felfedeztem, hogy nemcsak Erős Pistát, hanem párját, Édes Annát is lehet kapni, a csemege ízt kedvelők számára. Hát most itt van még Piri-Piri is…esküszöm ezek a gyártók titkon versenyt űznek abból, hogy ki tudja a lehető leghülyébb módon elnevezni azt a szerencsétlen csípős paprikát.
Még egy hasonlóság van az ízen és az elnevezésen kívül, mégpedig a termék címkéje.
A magyar változatról egy jóvágású betyárfiú mosolyog ránk, a portugálról szintúgy! Mellékelek is egy fotót.
Másodikként egyértelműen a sajtokat emelném ki, mint helyi specialitás. Rengeteg féle van, a hónapokig érlelt, testes ízűtől, a friss, puhán omlóson át az egészen könnyed sajtokig. Meg merem kockáztatni, hogy vannak olyan jók, mint a francia sajtok, sőt! Csak a franciáknak jobb a marketingjük :-)

Másik helyi specialitás a sült kismalac. Úgy ahogy nálunk szilveszterkor készítik, csak nincs citrom a szájában…megsütik, és feldarabolva kihozzák, az emberek pedig rávetik magukat. Peti kisebbfajta sokkot kapott, amikor az első közös vacsorájuk alkalmával meglátta, hogy itt még a kismalac fejét, lábát és a farkát is jóízűen megeszik.
Spanyolországban, ahol éltünk, a kisbárány volt a helyi bestof, még a lánybúcsúmon is azt tálalták fel a lányok. Segoviában pedig külön éttermek specializálódtak a kisbárányra. Úgy látszik, nekem mindig az ilyen kisállattemető helyek jutnak:-( .

Lehet, hogy így terel titkon a sors a vegetarianizmus felé??

Az első szigettúránk

Vasárnap ebéd után nekiálltunk készülődni minden konkrét terv és elképzelés nélkül, egyszerűen csak ki akartunk mozdulni a négy fal közül. Petiék előző este Bragaban játszottak, 3 órát aludtak a hotelban, majd a reggeli géppel jöttek is vissza a szigetre, nagyon fáradt volt. Gondoltuk, csak úgy sétálunk egyet a friss levegőn.
A készülődés elég viccesen zajlott. Bikini, rövidnadrág, póló fel, standtörölköző a táskába, ki a teraszra. Hú, de hűvös van. Melegítő fel, standtörcsi kidob a táskából, újból ki a teraszra. Mindjárt esni fog. Esőkabát berak, kisütött a nap. Végül fogtam egy bazi nagy hátizsákot, és beleraktam a strandpapucstól kezdve az esőkabáton át a pulóverekig mindent.
Elindultunk a sziget felfedező túránkra. Először a piros malmoknál álltunk meg, beszívtuk a holland életérzést egy kis párizsi Moulin Rouge hangulattal vegyítve.

Mentünk tovább a sziget belseje, a Caldeira felé. Közvetlenül az út mentén tehenek feküdtek a fűben, tyúkok szaladgáltak a hortenzia bokrok között, távolban az óceán. Hatalmas fenyőerdőkön, pálmafákkal szegélyezett utakon, esőerdő "feelinget" idéző dzsungeleken haladtunk át. Akármerre néztünk, mindenhol tehén, tehén és tehén. Bernárdnak elég népes családja van! A táj hihetetlenül változatos, néhol alpesi, néhol esőerdei hangulata van, hortenziák minden mennyiségben, pálmák, és kaktuszok. Az út egyfolytában emelkedett, kb. 15-20 km után értünk a Caldeirához, ami a néhai vulkán beszakadásából keletkezett kráter.
Van egy kiépített parkoló, onnan gyalog lehet folytatni az utat annak, aki körbe szeretné járni a krátert. 8 km a túra, szintkülönbség szinte alig van, tehát elvileg könnyen teljesíthető a 2 és fél órás út. Túrabakancs, esőkabát, és esetleg egy kis elemózsia nélkül nem ajánlatos elindulni, mert az út során bármi megtörténhet. Mivel 1000 m magasan van a túraút, érdemes egy vékonyabb pulóvert is betenni, teljesen más a klíma, mint lent az óceán partján. Körben hatalmas fenyvesek vannak, szinte harapni lehet a levegőt.

Innen elindultunk vissza a főúton, majd kb. 6 km után letértünk egy mellékútra, ami egy erdei piknikhelyhez vezetett. Szuperül néz ki, asztalok, padok jó távol egymástól, kiépített sütő helységek, kultúrált WC, szelektív hulladékgyűjtő, fa játszótér a gyerekeknek.

Pechünkre valaki éppen húst sütött, és az illat hatására majdnem éhen haltunk. Nem voltam rutinos, mert csak gyümölcsöt csomagoltam, na de majd legközelebb…a fél konyhát bepakolom, az tuti!
A piknikező helyről visszamentünk az óceánpartra, és naplementéig strandoltunk.

Na jó, ez így erős túlzás…Valójában leterítettük a pokrócot, és akkorát aludtunk , hogy mire felébredtünk, a strand elnéptelenedett, a nap lemenni készült. A rövid sétánkból egy 6 órás kirándulás lett :-)

Golf-áramlat

Minden ember életében eljön az az idő, amikor Volkswagen Golfot vezet- nem emlékszem pontosan, de valahogy így szólt a reklám.
A mi életünkben most jött el. Egy piros Golf az új családtag. Tudom, a férfiolvasók most köbcentikről, lóerőkről szeretnének olvasni, de ez nekem nem megy. Maradjunk annyiban, hogy PIROS. Hamarosan nagykorú lesz, tehát nem új. Inkább nyugdíjas, vagy egy matuzsálem, kinek hogy tetszik. Nekem nagyon :-). Olyan, mint egy öreg katicabogár, igazán szeretetreméltó.
Apró hiányosságai ugyan vannak, például nem működik a sebességmérő (nem mintha itt nagy trafipax veszély lenne), az ablakot ha lehúzom, kiesik a helyéről (de már megtanultam profi módon visszarakni), és a fordulatszámmérő helyén egy nagy mutatós óra van, ami örökké 10 órát mutat. De a lényeg, hogy gurul, megy, sőt, felhoz minket ezeken a nagy dombokon, elvisz kirándulni, bevásárolni, szóval a funkcióját ellátja. Reméljük még jó sokáig.
Peti élete nagy bizniszét bonyolította le a Golf megvásárlásával, na jó, csak a Nissanunk után (ami spanyol rendszámmal a magyar garázsunkban várja, hogy hazatérjünk, mert nem volt szívünk eladni). Elment a helyi használtautó kereskedőhöz autót venni. Kinézett egy Fiat Tipot, majd „folyékony” portugáltudásával lealkudta a 750 euros vételárat 600 eurora. Kezet ráztak, mondta, hogy másnap majd visszajön az asszonnyal, elvégre is, az ilyen nagy kaliberű döntésekhez kellek én is:-) . Másnap egyéb elfoglaltságunk miatt nem tudtunk elmenni, harmadnapra pedig emberünk eladta a Fiatot..
Szegény pára, amit ezután kapott…micsoda dolog, hogy eladta azt az autót, amire ők már kezet ráztak, hogy lehet ilyet tenni. Olyan zavarba jött a kereskedő, nevezzük nevén: Rui Reis, hogy rögtön előszedett egy használt Golfot, és közölte, 750 euroért lehet vinni, szuper állapotban van, bár nem fiatal, de csak a szigeten volt használva, ahol, ha az ember akar, sem tud sok kilométert beletenni.
Ezután elkezdődött a kőkemény alku. Peti emberfölényben volt, hiszen nem egyedül, hanem az argentín csapattársával együtt, felváltva szekálták a kereskedőt és az autót..
Nem megyek bele a részletekbe, hiszen a végkifejlet a lényeg, 500 euroért eladta nekünk Rui Reis a Golfot. Viccesen még hozzátette, hogy ennyiért biciklit nem lehet a mai világban kapni.
Mellesleg teljesen igaza van.
Vasárnap felavatjuk Katicabogarat, elmegyünk kirándulni. Részletekkel és remélhetőleg sok fotóval jövök hétfőn!

Egy kis meteorológia

Itt szívesen lennék meteorológus. Még csak gondolkodnom sem kellene, hogy milyen időt jósoljak másnapra, minden nap a következőket mondanám (fejből, nem olvasva!), néha felcserélve a mondatokat (fő a kreativitás!) :

A reggeli, délelőtti órákban északon változóan felhős idő várható, helyenként zápor, zivatar is kialakulhat, másutt szikrázóan napos időre számíthatunk, csapadék azonban ott is valószínű. Napközben fokozatosan megnövekszik a felhőzet, majd kitisztul az ég, később többfelé várható zápor, de összességében gyönyörű, napos időre számíthatunk. Gyenge vagy mérsékelt lesz a változó irányú szél, de zivatarban viharos széllökés is előfordulhat.

Imádnának a nézők, hiszen igazat beszélnék! 95%-os valószínűséggel az történne másnap, amit megjósoltam. Micsoda pech, hogy nem meteorológusnak tanultam :-)
Komolyra fordítva a szót, itt tényleg ilyen az időjárás. Reggel felkel az ember, kinéz az ablakon, és rögtön visszafekszik, mert szakad az eső, összefüggő szürkeség, azt gondolja ez minimum 3 napig így marad.
Ha elég tájékozott az itteni időjárás tekintetében, akkor viszont nem fekszik vissza, hanem kimegy a konyhába kávét főzni. Mire megreggelizik, szikrázó napsütés van, igazi strandidő, irány az óceánpart! Útközben elázik, de mire leér a partra, újra strandidő van. Igaz, a törölközőjét nem tudja leteríteni, mert olyan szélvihar támad, de mire a parti kávézóban rendel egy újabb kávét, már legyezi magát a menükártyával, mert annyira áll a levegő. És ez egész nap így megy…Nem óránként, hanem percenként változik az idő, olyan gyorsasággal mennek a felhők, hogy néha amikor felnézek az égre, beleszédülök a látványba.
Ezek után nem csoda, hogy ma egy egész bejegyzést az időjárásnak szentelek. Mindenki azt kérdezi tőlem: és az idő ott milyen? Hát ilyen….
Hivatalosan az itteni éghajlatot a szubtrópusi és az óceáni hatások keveredése határozza meg, enyhe, mérsékelt éves ingadozással. Állítólag télen is 15 °C körüli az átlag hőmérséklet, de erről majd megosztom a tapasztalataimat, ha tél lesz. Annyi biztos, hogy a lakásokban nincs fűtés, se radiátor, se kandalló, se központi fűtés, ez azt hiszem jelent valamit. Vagy legalábbis remélem :-)
Most nyár van, meleg, 25 °C körül, iszonyúan magas a páratartalom. Kilép az ember az ajtón, és leizzad. Első héten nagyon szokatlan volt, de most már szinte észre sem veszem.
Mióta itt vagyok, minden nap esik az eső. Rögtön az első nap megtanultam, hogy esernyő nélkül nem szabad kilépni itthonról. Első felfedező túrám alkalmával ugyanis úgy eláztam, mint egy hal. Pedig amikor elindultam itthonról 30 °C volt, sehol egy felhő az égen, de mire találkoztam Petivel egy kávézóban, és hazaindultunk, leszakadt az ég. Nem akárhogy. Mezítláb (a bőrszandálom funkciója megszűnt, ezért inkább levettem), miniszoknyában (természetesen fehérben) és a testemre tapadt pólóban, Alice Cooper-szerű fekete szemekkel (éljen a vízhatlan szempillaspirál) érkeztem haza, és megfogadtam, esernyő nélkül soha többet, és ha elkezd esni, azonnal be kell ülni valahova, mert 30 mp múlva már teljesen mindegy lesz. A vadonatúj, hiperszuperspéci extrém körülmények között tesztelt,vitorlás esőkabátom, amelyre indulásom előtt ruháztam be, köszöni szépen szárazon megúszta a szekrényemben.

Az első benyomás

A lakásunk első pillantásra elvarázsolt. Egy új építésű társasház legfelső, azaz második emeletén van. Kb. 80 négyzetméter az alapterülete, és mindehhez egy 70 négyzetméteres terasz jár. Valószínűleg az építésznek jó szeme volt, tudta, hogy ezt a panorámát a létező legnagyobb felületen kell megmutatni.
A blog fejlécén látható képet a teraszunkról fényképeztem. A lakás első lakói vagyunk, így minden, beleértve a berendezést is, teljesen új. Hatalmas elhúzható teraszajtók vannak minden helységben, mindig ez volt az álmunk!
A nappali a kedvencem, ha a képernyőről leveszem a tekintetemet,ezt látom:

Ha kilépek a teraszra, akkor pedig az egész várost belátom:

A konyha és a hálószoba az épület hátsó része felé nyílik, mögöttünk egy banánültetvény van, mellettünk pedig legelők, amin tehenek, és lovak legelésznek békésen.
A fürdőszoba ablaka az oldalsó teraszra nyílik, napközben tehénbőgést hallani, este fürdés közben pedig tücsökciripelést, kész állatkert van itt nálunk.
A szomszéd egyik tehenével össze is barátkoztam, elneveztem Bernárdnak. Ne kérdezzétek miért, ránéztem, és ez a név jutott eszembe. Sokan a barátaim közül aggódva kérdezték, hogy minden rendben van-e velem, miért kezdek kapcsolatot építeni egy tehénnel, de jelentem, minden a legnagyobb rendben, ura vagyok a helyzetemnek :-)
A névadás nem az éppen megbomlani készülő elmém utolsó segélykérő jelzése, egyszerűen csak azt gondoltam, hogy mivel ő a második személy (a férjem után), akit minden reggel ébredés után megpillantok, ez épp elég intim viszony ahhoz, hogy kapjon egy nevet tőlem.
A lakásunknak egyetlen hátránya van, ami pont az előnyéből adódik (remélem követhető vagyok). Ennek a hihetetlenül szép panorámának nagy ára van, mégpedig két hatalmas, meredek domb, amit minden nap meg kell mászni. Petinek kétszer is, ő van rosszabb helyzetben. A harmadik nap után úgy döntöttünk veszünk inkább egy régi, olcsó használtautót. Kegyetlenek ezek az emelkedők!
A város hangulatos, nem túl nagy, mint már korábban említettem 10.000 + 2 lakosa van, közlekedési lámpák, dugók, autópályák nincsenek, helyette van nyugalom, csend, rend, béke. A bűnözési mutató alacsony, Gino szavaival élve jó a közbiztonság, nincs nagy veszedelem :-).
Bár, múlt héten Peti egyik csapattársának ellopták a motorját, de megtalálta másnap (egy ekkora szigeten ez nem nehéz) és visszalopta :-). Szóval itt is akadnak kilengések!
Egy szupermarket van a szigeten (kisebb Tesco nagyságú) , ahol kapható minden. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy hiányzik a nagy multik örökös versengése, és abnormálisan nagy árukínálata. Gyakorlatilag mindent meg tudtunk venni, pirospaprikát is, sőt a piacon egy néni még friss túrót is előszedett nekem a szatyrából. Boldogan álltam neki túrósbatyut sütni belőle, kész szerencse, hogy belekóstoltam, és kiderült hogy piszok sós, így inkább lett belőle túrós pogácsa és kőrözött.
Vannak kisebb üzletek is a városban, friss kenyér, zöldségek, húsok ott is kaphatóak, szóval tényleg semmiből nem fogunk hiányt szenvedni.
Érdekes, hogy a marhahús milyen olcsó itt, nyilván mert ebből van sok (szegény Bernárdnak sem túl fényes a jövője).
Sokan riogattak minket, hogy őrült drágaság lesz, de én ezt egyáltalán nem tapasztalom. Tény, hogy drágább minden, mint a szárazföldön, hiszen ez egy sziget, ide kell szállítani, de közel sem kap az ember szívinfarktust, ha a pénztárhoz ér és fizetnie kell.
A spanyol árak után valóban picit drágábbnak tűnik, a magyar árak után teljesen normális.
Európában eddig Spanyolországban éltünk legjobban a pénzünkből, és valószínűleg nem itt fogunk a legrosszabbul.

Megérkeztem...

Szeptember 1-jén becsöngetésre megérkeztem. Kinek az iskola kezdődik, kinek egy új élet…
Az utazásom nem volt problémamentes (sosem az). Kezdődött a Ferihegyi reptéren, ahol elromlott a csomagokat szállító szalag, és ezért röpke 2 órát álltam sorban, hogy be tudjak csekkolni. Azután a szokásos fennakadás a csomagom súlya miatt. Pedig évről-évre döntögetem a negatív rekordomat, az idei eredmény: 36 kg feladandó, és 12 kg kézipoggyász. Természetesen csak fizetés ellenében lehet túlsúlyt feladni…feltéve, ha az ember nem rendelkezik elég rutinnal. Idén is sikerült megúszni a fizetést, egy gyors átpakolás után 30 kg-ot adtam fel, és 18 kg-ot cipeltem kézipoggyászban. Ezek után érthető, hogy miért nem volt kedvem a lisszaboni reptéren sokat mászkálni.
Az Európából érkező járatok az 1-es terminálra érkeznek, a szigetre viszont a 2-esről indulnak. Célszerű az indulásig az 1-esen maradni, mert ott vannak üzletek, internet, a másik terminál gyakorlatilag egy egyszerű váróterem. A boltok este 11-kor bezárnak mindkét terminálon, és csak reggel 7-kor nyitnak ki, így teljes nyugalomban, illetve unalomban lehet tölteni az éjszakát. Vannak kényelmes kanapék, így viszonylag gyorsan eltelt az ott töltött csekély 8 órám. Mondjuk én nem panaszkodhatom, bárhol, és bármikor képes vagyok elaludni :-)
A megérkezésem a szigetre felejthetetlen volt…na nem a szépsége, hanem inkább az izgalma miatt. Nem tudott ugyanis a gép leszállni első próbálkozásra, ezért visszamentünk a felhők közé, és minden tájékoztatás nélkül 40 percet keringtünk egy helyben. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy az utasok adrenalin szintje magasabb volt az utazómagasságnál, életemben ilyen döbbent csöndet még nem tapasztaltam. Szerencsére másodjára sikerült földet érnünk. Másnap egy reptéri dolgozótól (Peti egyik ismerőse) megtudtam az igazságot. A gép az utasokon, és a poggyászokon kívül árut is szállított, ezért nagyon nehéz volt, a leszállópálya pedig rövid és vizes. A pilóta rizikósnak vélte, hogy meg tud-e állni időben. Inkább visszamentünk az égbe, és elhasználtunk egy nagy adag kerozint, amitől könnyebb lett a gép, így biztonságban leszállhattunk. Nesze neked környezetvédelem! Kezdem érteni miért került ilyen sokba a repülőjegy….
Ilyen izgalmak után az ember azt gondolja, hogy leszáll a gépről, haja, sminkje tökéletes, mint a reklámokban, és boldogan szárnyal másfél hónapja nem látott szerelme karjai közé, és végetnemérő csókban forr össze ajkuk, a többi utas tapsolva ünnepli őket, majd száraz szemeket nem hagyva maguk után, mosolyogva elindulnak új otthonuk felé.
Kár, hogy a valóság sosem egyezik a filmbéli álomvilággal …
Férjem ugyanis nem tudott értem kijönni a reptérre, helyette egy tetovált, nem túl szimpatikus fazont küldött értem, akivel két szónál többet nem sikerült kommunikálnom. Beültetett az egyesület logójával ellátott kisbuszba, majd 200 km/h sebességgel elindultunk a főváros felé. Azon gondolkodtam, mivel érdemeltem ki ennyi izgalmat egy napra. Épphogy túléltem egy repülést, és akkor most ütközzek frontálisan egy tehénnel?? Gyanítom sietésben voltunk, elvégre is közel másfél órát késett a gépem, ember azóta várhatott rám, így amikor megérkeztünk a házhoz, kirakta a csomagjaimat, és egy gyors búcsúzás után magamra hagyott. Kulcsok a kezemben, két emelet előttem, mindez 3 bőrönddel, egy válltáskával és egy hátizsákkal 18 óra utazás után egy Himalájának tűnt. Megküzdöttem vele. Kulcs a zárban, feszegetem, lökdösöm, nem nyílik. Kész szerencse, hogy akihez épp betörni készültem, nem volt otthon. Bőröndök le a másodikról, próbálom a kapukulcsot, az sem működik. Itt már sejtettem, hogy rossz helyen próbálkozok. A sors azért kisegített, férjem pont addigra hazaért, és átsétált értem a másik épületből:-). Közben az eső is elkezdett szakadni,még a frizurám is tönkrement, csudaromantikus érkezésem illúziójának végleg búcsút mondtam. De legalább itt vagyok!

Eloszlatom a téveszméket

Először is tisztázni szeretnék néhány dolgot. Nem Azúri, hanem Azori és nem trópusi, hanem inkább óceáni az éghajlat, nem fehér, hanem fekete (vulkanikus) homokos partokkal. Valamiért az emberek többségének az Azori-szigetek hallatán egy pálmafás,fehér homokos,egzotikus nyaralóhely ugrik be, ahol egész évben 30 fok van.
Aztán van a másik csoport, akinek semmi nem ugrik be a sziget nevének hallatán, hanem inkább nyúl a térképért:-) Jómagam is ebbe a csoportba tartoztam, egészen addig amíg ki nem derült, hogy a következő 10 hónapban ez lesz az otthonunk.
Sosem voltam egy földrajz zseni-pedig remek tanárom volt-most mégis eljátszom a gondolattal, hogy mi lenne, ha az lennék...akkor minden bizonnyal fejből, google barátom segítsége nélkül tudnám mindazt a szigetekről, amit most megosztani készülök veletek.
Kezdjük az elhelyezkedéssel: hivatalosan az Atlanti-óceán közepén, 1500 km-re Lisszabontól és 3900 km-re Észak-Amerika keleti partjaitól helyezkednek el a szigetek. Én röviden azt szoktam mondani: a világ végén.(Optimista napjaimon pedig azt, hogy a világ közepén).
A szigetcsoport 9 különálló, vulkáni eredetű szigetből áll. Több, mint 600 km hosszan terülnek el, így az első gondolatom, hogy milyen klassz lesz majd őket körbehajózni, megdőlt. Talán inkább körberepülni őket (ha nyerek a lottón).
Egy képet csatolok, amin jól látszik a szigetek elhelyezkedése és könnyen megérthető, hogy miért vannak a szigetek három csoportra (keleti, központi és nyugati csoport)osztva.



Faial a központi csoportba tartozik, területe 173km², és 15.000 lakosa van. Elvileg. Gyakorlatilag, a helyiek szerint még ennél is kevesebb. A sziget fővárosa Horta, itt kb.10.000 ember él, illetve mostmár 2-vel több :-) Növeljük a népsűrűséget!
Az utolsó vulkánkitörés (Vulcão dos Capelinhos) ezen a szigeten volt, 1957-ben.
Fail szigetével pont szemben, pár km távolságra (oda lehet hajókázni) van Pico szigete, Pico nevű vulkánnal, amely 2351 méteres magasságával Portugália legmagasabb pontja. A nappalinkból egyenesen rálátok. A tetejét általában felhő borítja, ha nem, fogom a fényképezőmet, és rohanok a teraszra. Azt hiszem hamarosan lesz egy Pico sorozatom:-)

A hivatalos nyelv a szigeteken a portugál, hiszen Portugália autonóm régiója. Történelméről röviden annyit, hogy 1427-ben portugál hajósok fedezték föl, egy időben Spanyolország része lett, majd ismét Portugáliáé.

Azt hiszem a mai rendhagyó földrajzórából ennyi elég is volt. Ígérem legközelebb nem kontárkodok :-)