Helyi nevezetességek 2.rész: A hortai kikötő

Faial jelenlegi népszerűségét véleményem szerint a kikötőnek köszönheti. Mivel sokat nem értek a hajózáshoz, egy picit utánanéztem az interneten, és számomra is megdöbbentő állításokkal találkoztam, mint pl.: „Horta kikötője jelenleg a 4. leglátogatottabb óceáni kikötő, és minden bizonnyal az egyik legfontosabb a világon”. Hmmm, egy kis költői túlzást érzek én ebben, de tény, hogy ilyen, és ehhez hasonló adatokat találtam. Félreértés ne essék, nem akarom én elvenni Hortától az „Atlanti-óceán legfontosabb kikötője” címet, de azért szeretek a realitás talaján mozogni.

Tehát maradjunk annyiban, hogy egy szép nagy kikötő található Hortán, ahol évente több, mint ezer yacht és vitorlás köt ki, és 4-5000 hajós teszi látogatását a szigeten.

Körülbelül 300 hajó tud egyszerre kikötni, ebből a hajózáshoz értő emberek tudnak következtetéseket levonni a nagyságára. Mint említettem, én semennyit nem értek a hajózáshoz, kikötőkhöz és az ehhez kapcsolódó fogalmakhoz, ezért lehet hogy őrültségeket beszélek, ebben az esetben tessék nyugodtan korrigálni :-)

Az viszont tény, hogy akik áthajózzák az óceánt, itt biztosan megállnak. Egyrészt azért, mert pont félúton van Európa és Amerika között, másrészt pedig a legenda miatt. Akik hónapokat képesek egy hajón vergődve eltölteni, és a természet erőire bízni magukat, egész biztosan félnek a szél és tenger isteneitől, és ha másért nem, ezért megállnak itt.

Ugyanis a helyi legenda szerint azt a hajóst, aki nem hagyja színes névjegyét a kikötő falán, balszerencse fogja kísérni további útján, és a tenger istenei bosszút állnak rajta. Brrrrr, ez tényleg elég kockázatosnak tűnik. Valószínűleg ezzel mások is egyetértenek, mert a kikötő falán nincs egy üres négyzetcentiméter sem:-). Nem tudom, hogy minden hajós egyben babonás is, vagy ez már amolyan kedves helyi szokássá vált, de az biztos, hogy a rajzok nagyon egyedi, egyedülálló arculatot adnak a hortai kikötőnek.

Egye fene, a „világ legszínesebb kikötője” címmel már egyetértek:-).

Azon gondolkodtam, hogy vajon a hajósok oktatása során a tengerészcsomó kötéssel együtt vizuális árbrázolást is tanítanak-e, vagy csak szimpla véletlen, hogy ennyi kreatív lélek hánykolódik az Atlanti-óceánon...szinte minden falfestmény egy igazi műalkotás!

Egyik kedvenc időtöltésünk a kikötői séta, hetente többször lemegyünk, és csak nézegetjük a színes festményeket. Általában minden képre ráírják a nevet, az évszámot és az útvonalat is. Hihetetlen micsoda sorsok, kalandok elevenednek meg a szemünk előtt! Gyakori, hogy egész családok kelnek világkörüli útra, szülők két pici gyerekkel, akik a tenyérlenyomatuk szerint óvodáskorúak lehetnek, sőt, egyre több képen a háziállat „tappancslenyomatát” is fel lehet fedezni.

Hogy mit csinál egy macska vagy kutya hónapokig egy vitorláson? Elképzelésem sincs…a cica biztos felrohan a vitorlarúdra minden nap és nyávog, ha partot lát :-)
Vagy a gyerekek amikor az óvodában le kell rajzolniuk, hogy hogyan töltötték a szünidőt...mit mesélhetnek vajon? Apuval, Anyuval, Kistesóval és Bodrival útra keltünk, és körbehajóztuk a világot. Az óvónők pedig naívan, mosolyogva csóválják a fejüket, és azt hiszik túl élénk a kiskölök fantáziája. Néha olyan szívesen belepillanték rejtett kamerával egy-egy ilyen életbe...ez az igazi való világ, nem az a sok szenny, amit a tv csatornák sugároznak :-).

A falfestményekről részletesen a későbbiekben egy külön bejegyzésben fogok mesélni!

Helyi nevezetességek 1.rész: Delfinles

A következő pár bejegyzésben megpróbálom összeszedni, hogy mi az, amit nem szabad kihagyni, ha az ember az Azori-szigetekre, azon belül is Faial szigetére vetődik. Az első, és egyben leghíresebb helyi attrakció a delfin- és bálnales.
Rengeteg helyi iroda szervez hajókirándulást, főszezonban napi 2 járatot indít mindegyik társaság, de 6 fő felett bármikor privát túrát is szerveznek. Bálna- és delfinles 100%-os pénzvisszafizetési garanciával történik, ha az út során nem lát az utas egyiket sem, a pénzt visszafizetik. Erre, azt mondják minimális az esély, mert nagyon gazdag a víz alatti élővilág.
Már jó ideje terveztük mi is, hogy részt veszünk egy ilyen túrán, de aztán mindig közbejött valami. A mostani hétvégére mindent terveztünk, csak delfinlest nem, hát most összejött! Szombaton este meccs lett volna itthon, de dél körül kaptuk a telefont, hogy az ellenfél, Madeira csapata nem tud jönni, mert valami gond akadt a repülőgéppel. Este sokáig fent voltunk, ezért vasárnap későn keltünk. Zaklatott éjszakánk volt, Peti álmában Kádár János özvegyével vacsorázott, én a juarezi női tömeggyilkos elől menekültem, ezek után nem csoda, hogy 11 órakor még az ágyban lustálkodtunk, amikor jött a nagy ötlet,hogy menjünk delfinlesre!

Az ötletgazdák valójában Peti külföldi csapattársai volt, akik már lent voltak a kikötőben, és leszervezték az utat. A hajó indulásáig fél óránk volt, így gyorsan összekaptuk magunkat, és lesiettünk a kikötőbe.

Kétféle hajóval lehet menni, vannak a kisebb, "gumicsónakszerű" hajók, és vannak a nagyobb, "yachtszerűek".

Egyértelműen ez utóbbit javaslom, aki járt már nyílt vízen hajóval, tudja miért. Aki még nem járt, az meg pláne ne egy lélekvesztővel kezdje! (Dedalon mindenképpen legyen kéznél!)
Az ár egységes (50 euró/fő) bármelyik társasággal megy az ember, ezért inkább a hajó mérete alapján döntsünk.
A kikötőből egyből Pico szigete felé vettük az irányt. Érdemes visszanézni Hortára, nem sokszor látja az ember ilyen szögből a várost.


A kapitány mobiltelefonon beszélt az embereivel, akik Picoról távcsővel pásztázták a terepet, és mondták milyen irányba menjünk.
Jó 1 óra hajókázás után bukkantunk rá az első delfinrajra. Hihetetlen volt! Több, mint száz delfin úszkált körülöttünk, mintha direkt produkálták volna magukat. Mi azt hittük, majd 4-5 delfint fogunk látni, úgyhogy percekig csak kapodtuk a fejünket, hogy nézd ott is, meg ott is, meg ott is...nem gondoltam volna, hogy ekkora rajokban élnek!
A hajó alá úsztak, és versenyeztek velünk! Mi kiültünk a hajó orrába, így szinte karnyújtásnyira úszkáltak tőlünk. Ha lassított a hajó, ők is lassítottak, ha gyorsítottunk, ők is magasabb sebességre kapcsoltak. Körbe-körbe keringtünk, nem tudtam eldönteni, hogy mi követjük őket, vagy ők minket. Legalább 1 óráig játszadoztak velünk, hihetetlen élmény volt. Sajnos se a képek, se a videó nem fogja visszaadni, milyen érzés az óceán közepén a saját környezetükben látni ezeket a csodálatos állatokat...tudni, hogy nem bezárva, beidomítva, hanem szabadon, boldogan élhetik az életüket. Érdekes volt, hogy se a hajótól, se az emberektől nem féltek, mintha direkt tetszene nekik a közönség.
A videót a fényképezőgépemmel készítettem, egy mozgó hajóról, ennek megfelelően a minősége pocsék, de azért feltöltöm ide. A delfinek videózásánál csak a fotózásuk nagyobb kihívás, hihetetlen gyorsak, fókuszálni nem lehet rájuk, mert sosem tudni hol bukkannak fel újra, így néhány amatőr felvételen kívül mást sajnos nem tudok megosztani veletek :-( .

Lehet úszni is velük, de mi ezt most kihagytuk. Búvárruha nélkül nem vállalkoztam rá, nagyon hideg a víz. Egyébként egyszerre 2 ember mehet be közéjük, ügyelnek rá, hogy ne zavarják meg a delfineket.

Bálnát sajnos nem láttunk, azt mondta a kapitány, ahhoz korábban kellett volna jönnünk, ilyenkor már a melegebb áramlatok felé úsznak. A melegebb, nyári hónapokban rengeteget látni errefelé. Nemhiába volt itt régen a bálnavadászat központja!
Hazafelé úton erősen koncentrálnom kellett, hogy rókakoma ne tegye tönkre ezt a gyönyörű kirándulást, de büszkén mondhatom, hogy sikerül ismét úrrá lennem a tengeri betegségemen. Igaz, még este is mozgott alattam a parketta, ahogy itthon járkáltam, de ha becsukom a szemem, látom magam előtt a delfineket, és ez az élmény mindent megér! Egyébként két kisbaba útitársunk is volt, egy 10 hetes csecsemő, és egy 6 hónapos kislány, akik nálam jobban bírták a közel 4 órás hajókázást! Méghogy gyerekkel nem lehet sehova menni...

Napfelkelte

Gyűlölök korán kelni…Pedig minden alkalommal, ha mégis sikerül a korai ébredés, meggyőződök róla, hogy mennyi mindenről maradok le, miközben alszom.
Néha áldásnak tűnik, hogy mennyire mélyen, és zavartalanul tudok aludni, mint például egy 8 órás reptéri várakozás alkalmával, amikor épphogy lehajtom a fejemet a táskámra, és már alszom is.
Minden egyéb esetben inkább átoknak fogom fel ezt a képességemet. Gyakorlatilag minden reggel kőkemény csatát vívok önmagammal, hogy felébredjek. A mobilok „szundi” funkcióját egész biztosan nekem találták fel, képes vagyok 2 órán keresztül félálomban nyomkodni a telefonomat a „jaj,csak még 5 percet” érzésért.
Ma azonban máshogy történt. Van ugyanis egy drága jó apósom,aki hajnali fél 7-kor sms-t küldött nekem :-) . Semmi gúny, és rosszindulat nincs ebben a megjegyzésemben, mert tényleg hálás vagyok a mai ébresztőért! Valami csoda folytán egyből kiment az álom a szememből, és ennek annyira megörültem, hogy kiültem a teraszra, úgy ahogy voltam, a csíkos hálóingemben. Később a fényképezőgépet is a nyakamba akasztottam, megkapóan csinos voltam :-) . Na de kit érdekelt a divat, amikor az égen egy igazi természeti csoda kezdett kibontakozni!
Elég későn, fél 8 felé kezdődött…Először csak az ég alja kezdett narancsszínben izzani. A nap pont a Pico mögött kel fel, ezért nem látni, csak azt, ahogy elkezdi színezni az eget.
Hátulról világítja meg a vulkánt, amelynek a körvonala még élesebbé válik, és körülötte vöröses, lilás, narancsos árnyalatokba borul az egész ég. A felhők színe percről percre változik, az óceán kezd kékülni, a város pedig élénkülni. Szép lassan elalszanak a lámpák, és a sötétségből egy párás, ébredező város képe kezd kibontakozni.
Mire felbukkan a nap a Pico mögül, az óceán már sötétkék, az ég világoskék ,a város "nyüzsög", és a nap sugarai vakítóan perzselnek. Bár a napszemüveg megkoronázta volna az öltözékemet, mégsem vettem fel, inkább bemenekültem a szobába, és tüntetőleg még a redőnyt is lehúztam. Haragudtam a napra, amiért ilyen gyorsan tönkretette a saját szépségét.
Bánatomban kávét főztem, és ágyba vittem a férjemnek a reggelit.
A jó hír viszont, hogy holnap reggel is megtörténik a csoda! Kérdés, hogy lesz-e erőm felkelni, hogy újra átéljem.

Videó

Találtam egy rövid videó felvételt az Azori-szigetekről egy spanyol oldalon, remélem sikerülni fog ide feltölteni. Bár a műsorvezető hölgyek elég idegesítőek :-) ,de azért érdemes megnézni, mert van néhány szép felvétel benne. 6 perc sincs az egész, és 2 szigetet mutat be. Az egyik São Miguel, a másik pedig Faial (Horta városa), ahol mi élünk. Aki a közeljövőben azori-szigeteki utazást tervez, ezt a 2 szigetet ki ne hagyja! São Miguelt a gyönyörű tavai, gejzírei, meleg vizű forrásai miatt, Faialt pedig miattam :-)

Hájfej

Egyik nap felkaptattunk a sziget legmagasabb pontjára. Sajnos Petit még mindig nem tudom rávenni, hogy szabadidőnket túrázással, vagy bármilyen sportoláshoz kapcsolódó tevékenységgel töltsük, ezért Katicára hárult a hegy megmászása. Becsülettel felvitt minket, egészen az 1043. méterig!
A sziget legmagasabb pontját Cabeço Gordo-nak hívják, amit angolul Fat Head-nek fordítanak, magyarul nem tudok jobb szót rá, mint Hájfej. Elképzelésem sincs, hogy honnan eredhet ez az elnevezés, de majd a helyieket megkérdezem.
A felfelé vezető földút elég meredek és természetesen szalagkorlát nélküli, felváltva legyeztem magam a térképpel és kukucskáltam ki a tenyerem mögül. Mivel a kirándulás az én ötletem volt, még Petit sem szidhattam érte, hogy hova hozott. Állítólag művészi érzékkel találom meg a legjárhatatlanabb, legkietlenebb és leghosszabb utakat bárhol a világon.(Mivel van önkritikám, ezért beismerem, hogy az állítás részben igaz)
Na de térjünk vissza Hájfejhez, amiről egyelőre még csak annyit árultam el, hogy 1043 méter magasan van. Valójában ez is a Caldeira, a sziget közepén lévő egykori kráter, csak éppen egy másik részére, mint ahol múltkor jártunk.
Egy hatalmas adóvevő központ van a csúcson, ami önmagában nem túl szép látvány, viszont a kilátás mindezt kompenzálja. Tiszta időben gyönyörűen belátni a sziget nagy részét, de ehhez nagy mázli kell. Szerintem a magasság miatt legtöbbször felhős egy kicsit az ég.

Korábban már említettem, hogy 8 km a Caldeira túra hossza, ha valaki körbe szeretné kerülni.
Az út a múltkori kilátóhelyről indul, és útba esik Hájfej is.
(Kétszer ugyanazt a hegyet, csak az ilyen lusta, autóval túrázók járják be, mint mi :-).

Visszafele úton többször megálltunk, különösen az erdős részek tetszettek. Nagyon dús a növényzet, próbáltam néhány érdekes virágot, növényt megörökíteni.

Találtam egy erdei szamócának kinéző valamit is, amit elővigyázatosságból Petivel megkóstoltattam. Nem erdei szamóca volt :-(. Az arckifejezéséből és a reakciójából ítélve még csak rokonságban sem volt vele.
Mielőtt újra visszakanyarodtunk volna a főútra, felfedeztük a sziget legjobb piknikező helyét! Egy hatalmas, gyönyörűen karbantartott piknikező hely az erdő közepén, amelyet hivatalosan „Reserva Florestal de Recreio do Capelonak” hívnak. Rengeteg asztal van, sütőgető helyek, csapok, nagyon tiszta wc, fa játszótér, és egy lekerített részen özikék, szarvasok is vannak a gyerekek legnagyobb örömére.Könnyű megközelíteni, a főútról nyílik Capelo városa előtt, ezért gyanítom egyik törzshelyünkké fog válni.
Mivel roppant felkészült voltam, perceken belül ízletes ebédet varázsoltam az asztalra, amit az utolsó morzsáig elfogyasztottunk. Hihetetlen mekkora étvágyat tud csinálni a jó levegő és az erdei környezet!

Ebéd után pedig felvettük mi is a "szarvas pózt" :-)