Helyi nevezetességek 3.rész: Peter Café Sport

A valósággal való esetleges egyezés pusztán a véletlen műve...valahogy így szokták a nagyok kezdeni, ugye?
A mai bejegyzésemet nem a nagyzás, hanem a félreértések elkerülése végett kezdem így. Tisztázni szeretném, hogy a Peter Café Sporthoz semmi közünk. Sajnos. Pedig a Péter is stimmel, a sport is megvan, gyakorlatilag csak a kávé hiányzik. Meg egy jó százéves családi hagyomány, néhány értékes ingatlan, egy Peter nevű hajó (amivel nem mellesleg delfinnézőben voltunk!), na de ne rohanjunk annyira előre.
Horta egyik leghíresebb bárjáról fogok ma mesélni. Van itt egy helyi mondás, idézem angolul: "If you sail to Horta, and don't visit Peter, you dont really know Horta", ami kb. annyit tesz magyarul, hogyha Hortára vitorlázol, és nem térsz be a Peterbe, valójában nem is ismerted meg Hortát.
Tehát, aki idejön, akár vitorlással, akár repülővel, és nem tér be a Peterbe egy gin tonicra, nagyot vét a tradíciók ellen. Márpedig azt nem szabad, illik tisztelni a helyi szokásokat! Főleg ha azok ilyen kellemesek. A gin tonic finom, semmi extra, meglepő módon itt is ginből és tonikból készül :-).
A bár hangulatos, a falon és a plafonon nincs egy szabad négyzetcentiméter sem, a vitorlázók kidekorálták a zászlójukkal, névjegyeikkel. Igazából ez a hely a hajósok szentélye, és szerintem maga a hely története adja meg a különleges atmoszférát.
Nem elegáns, nem főznek szuperjól, nincs semmi olyan különleges tulajdonsága, ami a világ egyik legjobb bárjává teszi, ám mégis az. Legalábbis a Newsweek szerint.
A történetéről szerintem simán lehetne egy könyvet írni. Megpróbálom összefoglalni a lényegét...
Szóval volt Henrique, aki 1918-ban megnyitotta a kocsmáját, annak volt egy José nevű fia, aki a Lusitania II egyik altisztje szerint hasonlít Peter nevű fiára, és ezért lett a bár neve Peter kocsmája. Na, azt hiszem ez így egy kicsit zavaros, és nem elég pontos, hisz komoly történelmi korszak húzódik a család történetével párhuzamosan, úgyhogy inkább kezdem az elején, és igyekszem a lényegre törekedni.

Az épület az 1900-as évek óta az Azevedo család tulajdona. Ernesto Azevedo kézműves dolgokat kezdett árulni az 1900-as évek elején és az épület az "Azori-ház" nevet kapta kezdetben. Mivel jó üzleti érzéke volt, italokkal is kereskedni kezdett. Az épület a kikötő közvetlen közelében található, ezért az áruk és az emberek találkozási pontja lett. Ernestonak 2 fia volt, ifjabb Ernesto és Henrique, közülük Henrique vitte tovább a családi hagyományt.
1918-ban az "Azori-házat" Henrique egy bárrá változtatta, aminek a "Café Sport" nevet adta, mert kedvelt a sportot.
Henrique idejében alakultak ki a hely főbb jellegzetességei, a berendezés, amely a mai napig ugyanazt a stílust őrzi, a fából faragott sas, amely a bár jelképe, és a gin tonik. A gin valójában nem helyi ital, a kábel cégek megjelenésével lett népszerű a szigeten, és a bár alkalmazkodott az új igényekhez. Mondom én, hogy jó üzleti érzékük volt Azevedoéknak!
Ezután jöttek a 20-as évek, majd a világháború, amikor ismét nagy szerepet kapott a bár.
Akkoriban az óceáni hajózást veszélyessé tette a technikai felszereltség és a meteorológiai előrejelzés hiánya, ezért holland vontatóhajók állomásoztak a hortai kikötőben, akik mentek segíteni a bajbajutott hajókon, ha szükség volt rájuk. Szabadidejükben pedig a Café Sportban ittak, ezzel nagyot lendítve Henrique üzletén.
Henrique Azevedonak volt egy José nevű fia, aki gyermekkorától kezdve a bárban sündörgött. 15 éves volt, mikor az angoloknak kezdett dolgozni. Mivel hamarosan jól beszélte a nyelvet, fontos szerepet kapott a britt megbízók és a helyi munkások közötti kommunikációban.
A II. világháború kezdetekor a királyi hadiflotta Lusitania II-es hajója Hortán kötött ki, mert megsérült, és a háború végéig itt is maradt. Valójában egy kommunikációs összeköttetést biztosított az Atlanti-ócánon közelekdő hadiflotta hajói között. A Lusitania II egyik altisztje szerint José az ő Peter nevű fiára hasonlított, ezért Peternek keresztelte el.
Gyorsan ráragadt ez a név, és hamarosan a "Café Sport" bár elnevezése összeolvadt Peter nevével, és így keletkezett a "Peter Café Sport".
A 60-as években új látogatók jelentek meg Horta kikötőjében: a mindenre elszánt vitorlázók, akik néha egészen apró hajójukkal birkóztak meg a tenger nagy óriásaival. A város hamarosan nagyon népszerű lett a hajósok körében, egyrészt az elhelyezkedése, másrészt pedig a szívélyes fogadtatás miatt. Innen indultak, ide érkeztek, vagy itt haladták át a világ legrangosabb vitorlásversenyei, és egy egész iparág alakult a vitorlázás köré.
José pedig mindig kint áll a kikötőben, segítette a hajósokat, intézte a papírjaikat, megmutatta nekik hol tudnak tisztálkodni, hol a piac, és persze készítette sorjában a gin tonikokat. A Peter Café Sport egyedülálló központi szerepet töltött be, itt történt az információ csere, a pénzváltás, a levelezés.
Hamarosan az elismerést is megérkezett...1967-ben az Ocean Cruising Club tagjává tette Josét, ami hatalmas elismerést jelentett, tekintve, hogy tagokká csak a legalább 1000 tengeri mérföldet megtett vitorlázók válhattak. 1981-ben pedig tiszteletbeli taggá avatták.
A családi hagyományt José fia, José Henrique vitte tovább, aki 1978-ban kezdett teljes munkaidőben a családi vállalkozásban dolgozni.
1986-ban nyitották meg a bár emeletén található Peter Múzeumot, amely a bálnacsontból készült faragások állandó kiállításának helyszíne lett. A bálna jelkép innen került a cég logójába.
A bár melletti épületben, és a reptéren Peter Café Sport ajándékboltok nyíltak, ahol a cég logójával ellátott pólókat, melegítőket, sapkákat, ajándéktárgyakat, bálnacsont faragványokat, képeslapokat, helyi souvenireket lehet kapni. A bár másik oldalán lévő épületben egy Peter Zee nevű irodát működtetnek, ahol a hajósok ügyeit intézik, búvártúrákat, bálna- és delfinleseket szerveznek. A honlapjukon megtalálható a részletes történetük fotókkal illusztrálva, online shopot üzemeltetnek, azt kell hogy mondjam, minden korban megtalálták a fejlődés útját, úgy, hogy közben a családi hagyományt szigorúan megőrizték.
Ha csak 5 turista tartózkodik a szigeten, akkor azok biztos a Peterben vacsoráznak, és Peter logós pólóban ülnek fel a repülőgépre.
Hihetetlen profi módon felépített marketingtervük van :-) .
A bár népszerűsége töretlen azóta is, első számú turista látványosság, a vitorlázók szentélye, igazából nem csak egy bár...annál sokkal több. José és testvére a mai napig ott dolgoznak, kedves, barátságos emberek, bálnalesre is velük mentünk, és ők szoktak a kassza mögött is állni, amikor fizetjük a gin tonikunkat.
Mert mi kérem hagyománytisztelő emberek vagyunk :-).
Ennek a bárnak a példáján keresztül meg lehetne tanítani a diákoknak a marketing, a nemzetközi kapcsolatok, és a business összes alapfogalmát. Példaértékű a családi hagyományőrzésük. És még a gin tonikjuk is jó.

Politika, avagy a méret a lényeg?

Már legalább 3 hete készülök megírni ezt a bejegyzést. Azóta agyalok, hogy mégis mit írjon a politikáról egy olyan ember, aki nem elég, hogy nem ért hozzá, de ráadásul még utálja is.
Gondolkoztam rajta, hogy beszélek egy itteni emberrel, hogy röviden vázolja fel nekem a különböző pártokat, választási eredményeket, és majd ebből írok egy frappáns bejegyzést az azori politikáról.
De aztán magam elé képzeltem a barátaim elképedt arckifejezést, amint az én politikai eszmefuttatásomat olvassák, és rájöttem, hogy ez nem én lennék. Még viccnek is rossz :-).
Aztán akkor az jutott eszembe, megkérem Petit, hogy írja meg helyettem, elvégre is az ő "kezéből" máshogy hangozna, ám mégis családban maradna a blog, de végül ezt az ötletet is elvetettem.
Én én vagyok, felvállalom magam, úgyhogy íme itt a mai bejegyzés: Közvetítés az azori politikai választásokról, élőben, csak itt és csak most!
A szocik nyertek.
Szerintem azért mert nagyobbak voltak a választási plakátjaik. Nem vicc, tényleg.
Itt egy fotó bizonyítékul:
Szépen rendben, a jobb oldal a jobb oldalon, a baloldal a baloldalon.

Aztán van még ám itt baloldal, például ez a néni :

És még van egy szemüveges bácsi is, na ő azt hiszem talán demokrata(?olyan van, ugye?)

És azt gyanítom a kommunisták is aktívkodnak, legalábbis ebből a zászlóból éles logikával arra a következtetésre jutottam.

Hát ennyi röviden, és tömören az azori poltikai helyzetről. Újra választották Carlos Césart, a szocialista miniszterelnököt, és maradt minden a régiben. Szemfüles olvasóimnak Carlos neve ismerősen csenghet, igen, igen, tőle kaptuk a zászlókat, himnuszt, és a szívhez szóló üdvözlő levelet.
Nekem már akkor szimpatikussá vált :-) . Még jó, hogy itt nincs szavazti jogom, mert én biztos a zászlóért cserébe neki adtam volna. Na, hát én kb. ennyire vagyok elkötelezett...néha komolyan azt sem tudom, melyik a jobb és a bal kezem :-) .

Érdekes egyébként, hogy engem ez a poltika üldöz...Érzi, hogy nem kedvelem, és jön utánam. Görögországban is választások voltak abban az évben, amikor ott éltünk, tavaly Spanyolországban is, és most meg itt. Hálás lennék, ha valaki kiderítené nekem, hogy jövőre melyik európai országban lesz választás, mert akkor legalább tudnám előre, hogy hova fogunk költözni:-) .

Családi kör

Az utóbbi időben ritkábban írtam, de megnyugtatok mindenkit, ennek nem a költői válságom az oka. A közléskényszerem köszöni szépen, még megvan :-).
Az ok egyszerűbb, látogatóink voltak, apósom Miklós, és kedvese, Kati személyében.
Nagyon örültünk, hogy végre egy kicsit családi körben lehettünk, és szerintem nagyon klasszul telt el a hét.
Sajnos az időjárással nem volt túl nagy szerencsénk, látogatásuk előtti héten strandoltunk, és Murphy törvényei szerint a hazautazásuk utáni 2. nap is. Hideg azért nem volt,de többnyire borús időt fogtak ki, többször esett az eső, bár azért a nap is kisütött, még ha ritkábban is, mint egyébként szokott.
A megérkezésük nem volt zökkenőmentes, ugyanis a csomagok nem érkeztek meg velük együtt. Én leginkábbis az otthonról küldött túrórudi és téliszalámi küldemény miatt aggódtam :-), ők pedig a ruháik miatt, de azt kell hogy mondjam, utólag mindannyian örültünk ennek a kellemetlenségnek.
Ugyanis a reptéren a jegyzőkönyv felvétele közben azt mondta az amúgy roppant segítőkész reptéri dolgozó, hogy menjünk be a TAP irodába, és kérjünk kártérítést, mondván, hogy egy napig nélkülözni kell a csomagokat. Szófogadó turisták módjára be is mentünk, ahol minden szó nélkül a jegyzőkönyv felmutatása után leszámoltak 160 eurot kártérítés címén.
Jó néhány éve röpködünk a nagyvilágban, és nem egyszer hagyták el a csomagjainkat, de én még ilyenről sehol nem hallottam, hogy kártérítést fizettek volna. Főleg nem ennyit.
Sőt, néhány éve Peti nagymamája még 500 Ft borravalót is adott a Maléves kollégának, amiért 2 nap után végre kiszállították Peti bőröndjét! Szerintem a jóember élete első és utolsó borravalóját kapta Manci mamától :-) .
Itt 160 euro jár a csomag elvesztését. Ezentúl csak erre fogunk hajtani! A csomag másnap délben ért ide,szerencsére sértetlenül. A túrórudik már azóta elfogytak,de a 3 kiló téliszalámi remélem kitart karácsonyig :-)
Sok helyen jártunk az egy hét alatt, igyekeztünk megmutatni a sziget szépségeit. Egyik nap még Pico szigetére is áthajókáztunk. A tengeribetegségem egész jól tűrte az utat. Nemhiába, kezdek aklimatizálódni.
Voltunk a kedvenc éttermünkben is, jó nagy steakeket ettünk, rákot is többször vacsoráztunk, úgyhogy összességében azt mondhatom: jól éltünk !
Miklós kinézte magának a garázsunkat, azt mondta, ő oda szívesen beköltözne, csak még el kell intéznie, hogy a nyugdíját ide küldjék minden hónapban.
Addig is, míg ezt elintézi, mi várjuk sok szeretettel a többi látogatónkat!!
Remélem a szüleim és a nővéremék értették a célzást :-) na meg a többiek is....

Narancsszínű romantika

A törölközőnk véletlenül narancssárga(a lakáshoz tartozott), de az ég szerintem csak nekünk, direkt öltött egy október végi hétvégre ilyen színt. Vénasszonyok nyara, az égiek ajándéka, akárhogy nevezhetjük, de tény, hogy áldás volt ez a hétvége. Gyönyörűen sütött a nap, a szél sem rebbent, és mi egész hétvégén strandoltunk. A romantika a levegőben volt, akartuk, nem, muszáj volt neki megadnunk magunkat. Sokan kérdezik, hogy nem unjuk még? Mit lehet napi több órában a tengerparton csinálni? Hát most megpróbálom képekben elmesélni...Például sétálgatni, olvasni, gyönyörködni a naplementében, szerelmesen összebújni, fotózni, játszani az árnyékokkal és a fénnyel. Olyan gyönyörű, élénk, vibráló színek voltak, hogy kedvem lett volna megfesteni, lefotózni, lefilmezni, persze mindezt egyszerre egyidőben:-).

A múltkor azt írtam, hogy az itteni napfelkelte kihagyhatatlan, most kibővíteném ezt az állításomat a naplementével is.Főleg a porto pimi öbölből nézve...megunhatatlan!Vagy legalábbis nekünk még nem sikerült :-)