Boldog karácsonyt!

Nagyon boldog, békés karácsonyt és új évet kívánok minden kedves olvasómnak!
Vagy ahogy Azoriba' mondanák: Feliz Natal e um Bom Ano Novo!
Legközelebb már csak jövőre jelentkezek, ezért megragadom az alkamat, és egyúttal mindenkinek nagyon szépen meg szeretném köszönni a figyelmet, és a kedves visszajelzéseket. Szuper dolog ez a blogolás, csak egy hátránya van, hogy nagyon egyoldalú a kommunikációm :-(. Ezért nagyon örülök a megjegyzéseknek, és az emaileknek, el sem hinnétek mekkora motivációt jelent nekem!
Millió puszi mindenkinek, kívánok sok-sok pihenést, nevetést, szép ajándékokat és finom ételeket:-)!

Mindenhol jó, de legjobb otthon :-)

Hazaértem.
Ilyenkor mindenki azt kérdezi tőlem: és jól utaztál? Most ismét a jól bevált trükkömet alkalmazom, azaz elmesélem itt a blogon, és akit tényleg érdekel a válasz, azt ide irányítom, hogy olvassa el. Kettőnél többször mesélni ugyanazt a sztorit már unalmas. Akit pedig nem érdekel, az most ne is olvasson tovább:-).
Ismét egyedül utaztam, és mint azt sejteni lehet, ilyenkor "szuper jó" kalandjaim vannak. Érdekes, mert ha Petivel ketten utazunk, soha semmi érdekes nem történik. A hiba az én készülékemben lehet :-).
Vasárnap délután fél 4-kor indult a gépem Hortáról. Ragyogó napsütés, 23 °C , rövidujjúban kávéztunk egyet Petivel a reptér teraszán indulás előtt. Lisszabonig 2,5 óra volt a repülőút, simán ment minden.
Kevesen voltak a gépen, egy 10 fős fiatal srácokból álló társaság vett körbe, előttem, mellettem és mögöttem ültek, nem tudtam észrevétlen maradni :-). Próbáltam beletemetkezni a sudokumba, de annyira hangosan nevettek, hogy kénytelen voltam felnézni az újságból. Akkor vettem észre, hogy a fedélzeti monitoron elkezdtek vetíteni egy Chaplin filmet.
Nagyon régen nevettem ekkorát....Egy burleszk, Chaplin stílusában, gondolom senkinek nem kell bemutatnom. Mindenki ismeri az érzést, amikor úgy rátör az emberre a röhögés, és a végén már azt sem tudja min nevet...egy idő után a nevetés hahotázásba, majd fuldoklásba, könnycsorgásba torkollik. A ciki csak az volt most, hogy egyedül voltam.
Próbáltam visszafojtani, de nem igazán ment:-).
Eszembe jutott, hogy életemben ez a második alkalom, hogy burleszken sírok a röhögéstől. Gimnazista koromban filmklubba jártunk, és egyszer némafilmekből, burleszkekből készítettek egy másfél órás válogatást. Alig bírtunk kijönni a moziból...Azt hiszem, a jövőben gyakrabban fogok ilyen filmeket nézni.
Jókedvűen érkeztem Lisszabonba, taxit fogtam, és egy roppant rossz nevű(America Diamonds Hotel) de annál kellemesebb hotelben tölöttem az éjszakát.
A recepciósok nem voltak a helyzet magaslatán, Peti 3-szor futott neki, hogy meglepetésből felhív a vezetékes telefonon, először türelmet kértek, és lerakták, másodszor fel sem vették, harmadszor pedig közölték, hogy nem tartózkodom a szobámban.
Mindezt este fél 12-kor, úgyhogy féltékeny típusú párral rendelkezőknek nem ajánlom a helyet:-). Szerencsére Peti egyáltalán nem féltékeny, de azért felhívott a mobilomon, biztos ami tuti, természetesen már az igazak álmát aludtam, egészen a hívásig. Utána hajnal 4-ig néztem a plafont, és dobáltam magam a fáradtságtól. Álommanó úgy sztárjkolt, mint a MÁV szokott.
Reggel 7-re jött értem egy taxi, nagyon álmos voltam. Hamar magamhoz tértem, ugyanis a taxis megpróbált igen gátlástalanul átverni. Ráadásul mindezt reggel 7-kor! Ennél nagyobb bűnt nem lehet ellenem elkövetni, úgyhogy kiabáltunk 5 percet egymással. Részletekbe nem megyek bele, mert szóra sem érdemes, szimplán hülyének nézett. Én nyertem :-). De azért a biztonság kedvéért átvágott a visszajáróval, csak hogy neki is igaza legyen. A világon úgy látszik mindenhol létezik ez a taxis mentalitás. Különben nincsenek előítéleteim, de azért mégis:-).
A gépem reggel 9-kor indult Lisszabonból Budapestre, gondoltam kipihenem ezt a zaklatott éjszakát és reggelt. Igen ám, de álommanó még mindig sztrájkolt. Egy csepp álom nem jött a szememre. Dél körül meghozták az ebédet, addigra már korgott a gyomrom az éhségtől, hatalmas lelkesedéssel nekiláttam. Leírom mi volt a menü, mert ha nem látom, nem hiszem el, hogy ilyen létezik.
Főétel: polippörkölt főtt krumplival
Saláta: főtt kukorica mazsolával, aszalt barackkal, megszórva reszelt füstölt sajttal
Desszert: fahéjas tejszínhab
Külön-külön se semmi, hát még így együtt! A polip, mazsola, főtt kukorica, fahéj és füstöl sajt ízvilága különös harmóniát alkot. Különösen rosszat.
Szerencsére adtak egy mackó sajtot, úgyhogy nem haltam éhen :-) . Egész jó volt a főtt krumplihoz.
Az ebéd után összegeztem magamban, hogy eddig hányszor ültem repülőn életemben, és az eddigi tapaszatalataim alapján a következő elméletet állítottam fel (Murphy után szabadon ) :
A repülőgép két esetben kerülhet turbulenciába egy út során:
1. eset: amikor a kávét felszolgálják
2. eset: amikor a fél négyzetméteres mellékhelységbe bezárkózik az ember, és próbál úgy pisilni, hogy ne érjen semmihez hozzá.
Azon törtem a fejem, hogy erre van vajon egy fizikai törvényszerűség, vagy csak szimplán én vagyok ekkora mázlista.
A kávét kihozták, rá fél percre a pilóta bemondta, hogy egy turbulenciába értünk, ami előreláthatólag 20-30 percig fog tartani. Kávék kiborultak, hál istennek én csak almalevet ittam, az nem hagyott túl nagy foltot.
Szerintem az Alpok felett repülhettünk, hatalmas hegyek voltak alattunk, elképzeltem hogy mekkora hóvihar lehet, és egyből az Életben maradtak című film jutott eszembe. Meg az, hogy egy tavaszi dzseki van nálam, ami kb.10 percig ment meg a fagyhaláltól.Feltéve, ha sikerül a kényszerleszállás.
Mennyivel jobb volt a Chaplin életérzés!
A percek vánszorogtak, a turbulencia nőtt, álommanó sztrájkolt, úgyhogy bátorítóan ránéztem a mellettem ülő srácra, aki viccesen megkérdezte, hogy szerintem lezuhanunk? Nem értékeltem a humorérzékét, de legalább bocsánatot kért.
3,5 óra volt az út Prágáig, ahol leszálltunk. A gépet nem kellett elhagynunk, úgyhogy 40 percig ücsörögtem, veszekedtem álommanóval, és elszámoltam 1-től 99999-ig. 3 nyelven. Oda-vissza.
Prágából már csak 45perc volt az út, így délután fél 4-kor megkönnyebbülve értem talajt Ferihegyen.
Anyukám, nővérem, és a két pici unokahúgom látványára minden bajom egy csapásra elmúlt, jaj, de jó itthon lenni :-)))). Éjszaka a kislányokkal aludtam, álommanó békésen belopózott közénk, így ismét kerek a világ! Ennél kerekebb már csak péntek délután lesz, ha Peti is hazaér.
Ő kicsit kacifántosabb útvonalon jön: Horta- Lisszabon-Madeira(1 gyors meccs)- Lisszabon-München-Budapest. Ha megérkezik, majd megkérdezem hogy hogyan utazott. Ha jól sejtem a válasz ennyi lesz: jól. Röviden, és tömören. Erre mondják azt, hogy az ellentétek vonzzák egymást :-).

Vegetáció 2. felvonás

Úgy érzem rajtam is kezd érződni az év vége szindróma...írok egy bejegyzést a növényekről, és a két legtipikusabbat hagyom ki.Jellemző. Mostanában az amnézia egyre súlyosabb tüneteit produkálom, de most ráfogok mindent az otthoni levegő hiányára :-). Holnap indulok haza, és már olyan izgatott vagyok, hogy ma fogalmazni sem fogok tudni.
Gyorsan leírom a lényeget, és megyek vissza simogatni a bőröndöm tetejét:-).
Bele is vágok, mert nem hagy a lelkiismeret úgy távozni, hogy nem tettem említést az ananászról, és a teáról. Mindkettőt Sao Miguel szigetén termesztik, és nagyon híres. Az ananász mézédes, lédús, köszönőviszonyban sincs a zölden leszedett és útközben érlelt dél-amerikai társaival.
Minden egyes példány sorszámozott, és egy tanúsítvánnyal rendelkezik, mely szerint a régi, tradicionális módon nevelték, és minumum 24 hónapig, azaz 2 évig(!) nőtt.
Sao Miguelen hatalmas ananász ültetvények vannak, aki arra jár, ki ne hagyja a látogatásukat!
Az ára kicsit borsos, pont a duplája az importált változatnak, 4-5 euro/kg. Most december hónapban végig akciós, 2,5 euro/kg, nem tudom hogy ez a karácsonynak tudható be, vagy ilyenkor van "szüret":-) .
Csatolok egy képet a tegnap uzsonnára elfogyasztott példányról:

A teáról majd januárban mesélek részletesebben! Sajnos nem értem utol magam, és az idei évi tervemet nem teljesítettem , maradt legalább 6 téma a jegyzetfüzetemben...A falfestmények, a sirályok , a helyi karácsonyi szokások, a legutóbbi kirándulásaink, és az azori tej rejtélye, amit menetközben megfejtettem!!!!!!
Ez lesz az újévi fogadalmam:-) .Rendszeresen blogot írni, és nem halogatni a gondolataim közlését. Már alig várom hogy koccinthassak rá :-)

Vegetáció

Képtelen vagyok utolérni magam...Annyi mindenről szeretnék írni, sorakoznak a témák a fejemben, de valami mindig közbejön. Például a Mikulás, akit idén Peti testesített meg.
Volt egy csinos piros sapkája, hatalmas fehér szakálla, és jobb híján egy piros Nike edzőpólója:-).
Bekopogott a terasz ajtón, miközben nővérem kislányaival beszéltem webkamerán keresztül, a hatást nem nehéz elképzelni :-). Óriási sikert arattunk!
Ma reggel elutaztak a kontinensre, holnap a Benfica ellen játszanak, nem értem, hogy miért nem csomagolta be a Mikulás ruháját. Szerintem a pályán legalább ekkora sikert aratott volna, ha nem nagyobbat :-). Mindegy, én bízom benne, hogy ez menni fog neki Mikulás ruha nélkül is!
E rövid, abszolút témába nem vágó bevezető után teszek egy nagy fordulatot, és rátérek a növényvilágra. Igen, jól érzitek, nem találtam meg az átvezetés szűk ösvényét a Mikulás és a növényvilág között, bár mondjuk írhattam volna pár sort a mikulásvirágról és akkor nem kellett volna ennyire drasztikus fordulatot vennem. A baj csak annyi, hogy nem tudok semmit a mikulásvirágról azon kívül, hogy piros:-).
Na szóval, mielőtt megint elhagyom a fonalat, rátérek a vegetációra, amely rendkívül változatos, és egzotikus az Azori-szigeteken. Mivel a hőmérséklet nagyjából egész évben állandó, örök tavasz van.
Élénk zöld a fű még a téli hónapokban is , a hibiszkuszok bokrok virágoznak, a banán pálmák roskadásig vannak banánnal.
A legtipikusabb és leggyakrabban előforduló növény az aloe vera, a hortenzia(amely tavasztól őszig virágzik), a hibiszkusz, a paradicsommadár virág( Strelizia), és a banán pálmák.
Ezenkívül van még egy csomó virág, aminek nem tudom a nevét:-).
Anyukámnak már hónapok óta ígérgetem a virágos fotóimat, úgyhogy most íme, beszéljenek helyettem inkább a képek:

Helyi nevezetességek 3.rész: Peter Café Sport

A valósággal való esetleges egyezés pusztán a véletlen műve...valahogy így szokták a nagyok kezdeni, ugye?
A mai bejegyzésemet nem a nagyzás, hanem a félreértések elkerülése végett kezdem így. Tisztázni szeretném, hogy a Peter Café Sporthoz semmi közünk. Sajnos. Pedig a Péter is stimmel, a sport is megvan, gyakorlatilag csak a kávé hiányzik. Meg egy jó százéves családi hagyomány, néhány értékes ingatlan, egy Peter nevű hajó (amivel nem mellesleg delfinnézőben voltunk!), na de ne rohanjunk annyira előre.
Horta egyik leghíresebb bárjáról fogok ma mesélni. Van itt egy helyi mondás, idézem angolul: "If you sail to Horta, and don't visit Peter, you dont really know Horta", ami kb. annyit tesz magyarul, hogyha Hortára vitorlázol, és nem térsz be a Peterbe, valójában nem is ismerted meg Hortát.
Tehát, aki idejön, akár vitorlással, akár repülővel, és nem tér be a Peterbe egy gin tonicra, nagyot vét a tradíciók ellen. Márpedig azt nem szabad, illik tisztelni a helyi szokásokat! Főleg ha azok ilyen kellemesek. A gin tonic finom, semmi extra, meglepő módon itt is ginből és tonikból készül :-).
A bár hangulatos, a falon és a plafonon nincs egy szabad négyzetcentiméter sem, a vitorlázók kidekorálták a zászlójukkal, névjegyeikkel. Igazából ez a hely a hajósok szentélye, és szerintem maga a hely története adja meg a különleges atmoszférát.
Nem elegáns, nem főznek szuperjól, nincs semmi olyan különleges tulajdonsága, ami a világ egyik legjobb bárjává teszi, ám mégis az. Legalábbis a Newsweek szerint.
A történetéről szerintem simán lehetne egy könyvet írni. Megpróbálom összefoglalni a lényegét...
Szóval volt Henrique, aki 1918-ban megnyitotta a kocsmáját, annak volt egy José nevű fia, aki a Lusitania II egyik altisztje szerint hasonlít Peter nevű fiára, és ezért lett a bár neve Peter kocsmája. Na, azt hiszem ez így egy kicsit zavaros, és nem elég pontos, hisz komoly történelmi korszak húzódik a család történetével párhuzamosan, úgyhogy inkább kezdem az elején, és igyekszem a lényegre törekedni.

Az épület az 1900-as évek óta az Azevedo család tulajdona. Ernesto Azevedo kézműves dolgokat kezdett árulni az 1900-as évek elején és az épület az "Azori-ház" nevet kapta kezdetben. Mivel jó üzleti érzéke volt, italokkal is kereskedni kezdett. Az épület a kikötő közvetlen közelében található, ezért az áruk és az emberek találkozási pontja lett. Ernestonak 2 fia volt, ifjabb Ernesto és Henrique, közülük Henrique vitte tovább a családi hagyományt.
1918-ban az "Azori-házat" Henrique egy bárrá változtatta, aminek a "Café Sport" nevet adta, mert kedvelt a sportot.
Henrique idejében alakultak ki a hely főbb jellegzetességei, a berendezés, amely a mai napig ugyanazt a stílust őrzi, a fából faragott sas, amely a bár jelképe, és a gin tonik. A gin valójában nem helyi ital, a kábel cégek megjelenésével lett népszerű a szigeten, és a bár alkalmazkodott az új igényekhez. Mondom én, hogy jó üzleti érzékük volt Azevedoéknak!
Ezután jöttek a 20-as évek, majd a világháború, amikor ismét nagy szerepet kapott a bár.
Akkoriban az óceáni hajózást veszélyessé tette a technikai felszereltség és a meteorológiai előrejelzés hiánya, ezért holland vontatóhajók állomásoztak a hortai kikötőben, akik mentek segíteni a bajbajutott hajókon, ha szükség volt rájuk. Szabadidejükben pedig a Café Sportban ittak, ezzel nagyot lendítve Henrique üzletén.
Henrique Azevedonak volt egy José nevű fia, aki gyermekkorától kezdve a bárban sündörgött. 15 éves volt, mikor az angoloknak kezdett dolgozni. Mivel hamarosan jól beszélte a nyelvet, fontos szerepet kapott a britt megbízók és a helyi munkások közötti kommunikációban.
A II. világháború kezdetekor a királyi hadiflotta Lusitania II-es hajója Hortán kötött ki, mert megsérült, és a háború végéig itt is maradt. Valójában egy kommunikációs összeköttetést biztosított az Atlanti-ócánon közelekdő hadiflotta hajói között. A Lusitania II egyik altisztje szerint José az ő Peter nevű fiára hasonlított, ezért Peternek keresztelte el.
Gyorsan ráragadt ez a név, és hamarosan a "Café Sport" bár elnevezése összeolvadt Peter nevével, és így keletkezett a "Peter Café Sport".
A 60-as években új látogatók jelentek meg Horta kikötőjében: a mindenre elszánt vitorlázók, akik néha egészen apró hajójukkal birkóztak meg a tenger nagy óriásaival. A város hamarosan nagyon népszerű lett a hajósok körében, egyrészt az elhelyezkedése, másrészt pedig a szívélyes fogadtatás miatt. Innen indultak, ide érkeztek, vagy itt haladták át a világ legrangosabb vitorlásversenyei, és egy egész iparág alakult a vitorlázás köré.
José pedig mindig kint áll a kikötőben, segítette a hajósokat, intézte a papírjaikat, megmutatta nekik hol tudnak tisztálkodni, hol a piac, és persze készítette sorjában a gin tonikokat. A Peter Café Sport egyedülálló központi szerepet töltött be, itt történt az információ csere, a pénzváltás, a levelezés.
Hamarosan az elismerést is megérkezett...1967-ben az Ocean Cruising Club tagjává tette Josét, ami hatalmas elismerést jelentett, tekintve, hogy tagokká csak a legalább 1000 tengeri mérföldet megtett vitorlázók válhattak. 1981-ben pedig tiszteletbeli taggá avatták.
A családi hagyományt José fia, José Henrique vitte tovább, aki 1978-ban kezdett teljes munkaidőben a családi vállalkozásban dolgozni.
1986-ban nyitották meg a bár emeletén található Peter Múzeumot, amely a bálnacsontból készült faragások állandó kiállításának helyszíne lett. A bálna jelkép innen került a cég logójába.
A bár melletti épületben, és a reptéren Peter Café Sport ajándékboltok nyíltak, ahol a cég logójával ellátott pólókat, melegítőket, sapkákat, ajándéktárgyakat, bálnacsont faragványokat, képeslapokat, helyi souvenireket lehet kapni. A bár másik oldalán lévő épületben egy Peter Zee nevű irodát működtetnek, ahol a hajósok ügyeit intézik, búvártúrákat, bálna- és delfinleseket szerveznek. A honlapjukon megtalálható a részletes történetük fotókkal illusztrálva, online shopot üzemeltetnek, azt kell hogy mondjam, minden korban megtalálták a fejlődés útját, úgy, hogy közben a családi hagyományt szigorúan megőrizték.
Ha csak 5 turista tartózkodik a szigeten, akkor azok biztos a Peterben vacsoráznak, és Peter logós pólóban ülnek fel a repülőgépre.
Hihetetlen profi módon felépített marketingtervük van :-) .
A bár népszerűsége töretlen azóta is, első számú turista látványosság, a vitorlázók szentélye, igazából nem csak egy bár...annál sokkal több. José és testvére a mai napig ott dolgoznak, kedves, barátságos emberek, bálnalesre is velük mentünk, és ők szoktak a kassza mögött is állni, amikor fizetjük a gin tonikunkat.
Mert mi kérem hagyománytisztelő emberek vagyunk :-).
Ennek a bárnak a példáján keresztül meg lehetne tanítani a diákoknak a marketing, a nemzetközi kapcsolatok, és a business összes alapfogalmát. Példaértékű a családi hagyományőrzésük. És még a gin tonikjuk is jó.

Politika, avagy a méret a lényeg?

Már legalább 3 hete készülök megírni ezt a bejegyzést. Azóta agyalok, hogy mégis mit írjon a politikáról egy olyan ember, aki nem elég, hogy nem ért hozzá, de ráadásul még utálja is.
Gondolkoztam rajta, hogy beszélek egy itteni emberrel, hogy röviden vázolja fel nekem a különböző pártokat, választási eredményeket, és majd ebből írok egy frappáns bejegyzést az azori politikáról.
De aztán magam elé képzeltem a barátaim elképedt arckifejezést, amint az én politikai eszmefuttatásomat olvassák, és rájöttem, hogy ez nem én lennék. Még viccnek is rossz :-).
Aztán akkor az jutott eszembe, megkérem Petit, hogy írja meg helyettem, elvégre is az ő "kezéből" máshogy hangozna, ám mégis családban maradna a blog, de végül ezt az ötletet is elvetettem.
Én én vagyok, felvállalom magam, úgyhogy íme itt a mai bejegyzés: Közvetítés az azori politikai választásokról, élőben, csak itt és csak most!
A szocik nyertek.
Szerintem azért mert nagyobbak voltak a választási plakátjaik. Nem vicc, tényleg.
Itt egy fotó bizonyítékul:
Szépen rendben, a jobb oldal a jobb oldalon, a baloldal a baloldalon.

Aztán van még ám itt baloldal, például ez a néni :

És még van egy szemüveges bácsi is, na ő azt hiszem talán demokrata(?olyan van, ugye?)

És azt gyanítom a kommunisták is aktívkodnak, legalábbis ebből a zászlóból éles logikával arra a következtetésre jutottam.

Hát ennyi röviden, és tömören az azori poltikai helyzetről. Újra választották Carlos Césart, a szocialista miniszterelnököt, és maradt minden a régiben. Szemfüles olvasóimnak Carlos neve ismerősen csenghet, igen, igen, tőle kaptuk a zászlókat, himnuszt, és a szívhez szóló üdvözlő levelet.
Nekem már akkor szimpatikussá vált :-) . Még jó, hogy itt nincs szavazti jogom, mert én biztos a zászlóért cserébe neki adtam volna. Na, hát én kb. ennyire vagyok elkötelezett...néha komolyan azt sem tudom, melyik a jobb és a bal kezem :-) .

Érdekes egyébként, hogy engem ez a poltika üldöz...Érzi, hogy nem kedvelem, és jön utánam. Görögországban is választások voltak abban az évben, amikor ott éltünk, tavaly Spanyolországban is, és most meg itt. Hálás lennék, ha valaki kiderítené nekem, hogy jövőre melyik európai országban lesz választás, mert akkor legalább tudnám előre, hogy hova fogunk költözni:-) .

Családi kör

Az utóbbi időben ritkábban írtam, de megnyugtatok mindenkit, ennek nem a költői válságom az oka. A közléskényszerem köszöni szépen, még megvan :-).
Az ok egyszerűbb, látogatóink voltak, apósom Miklós, és kedvese, Kati személyében.
Nagyon örültünk, hogy végre egy kicsit családi körben lehettünk, és szerintem nagyon klasszul telt el a hét.
Sajnos az időjárással nem volt túl nagy szerencsénk, látogatásuk előtti héten strandoltunk, és Murphy törvényei szerint a hazautazásuk utáni 2. nap is. Hideg azért nem volt,de többnyire borús időt fogtak ki, többször esett az eső, bár azért a nap is kisütött, még ha ritkábban is, mint egyébként szokott.
A megérkezésük nem volt zökkenőmentes, ugyanis a csomagok nem érkeztek meg velük együtt. Én leginkábbis az otthonról küldött túrórudi és téliszalámi küldemény miatt aggódtam :-), ők pedig a ruháik miatt, de azt kell hogy mondjam, utólag mindannyian örültünk ennek a kellemetlenségnek.
Ugyanis a reptéren a jegyzőkönyv felvétele közben azt mondta az amúgy roppant segítőkész reptéri dolgozó, hogy menjünk be a TAP irodába, és kérjünk kártérítést, mondván, hogy egy napig nélkülözni kell a csomagokat. Szófogadó turisták módjára be is mentünk, ahol minden szó nélkül a jegyzőkönyv felmutatása után leszámoltak 160 eurot kártérítés címén.
Jó néhány éve röpködünk a nagyvilágban, és nem egyszer hagyták el a csomagjainkat, de én még ilyenről sehol nem hallottam, hogy kártérítést fizettek volna. Főleg nem ennyit.
Sőt, néhány éve Peti nagymamája még 500 Ft borravalót is adott a Maléves kollégának, amiért 2 nap után végre kiszállították Peti bőröndjét! Szerintem a jóember élete első és utolsó borravalóját kapta Manci mamától :-) .
Itt 160 euro jár a csomag elvesztését. Ezentúl csak erre fogunk hajtani! A csomag másnap délben ért ide,szerencsére sértetlenül. A túrórudik már azóta elfogytak,de a 3 kiló téliszalámi remélem kitart karácsonyig :-)
Sok helyen jártunk az egy hét alatt, igyekeztünk megmutatni a sziget szépségeit. Egyik nap még Pico szigetére is áthajókáztunk. A tengeribetegségem egész jól tűrte az utat. Nemhiába, kezdek aklimatizálódni.
Voltunk a kedvenc éttermünkben is, jó nagy steakeket ettünk, rákot is többször vacsoráztunk, úgyhogy összességében azt mondhatom: jól éltünk !
Miklós kinézte magának a garázsunkat, azt mondta, ő oda szívesen beköltözne, csak még el kell intéznie, hogy a nyugdíját ide küldjék minden hónapban.
Addig is, míg ezt elintézi, mi várjuk sok szeretettel a többi látogatónkat!!
Remélem a szüleim és a nővéremék értették a célzást :-) na meg a többiek is....

Narancsszínű romantika

A törölközőnk véletlenül narancssárga(a lakáshoz tartozott), de az ég szerintem csak nekünk, direkt öltött egy október végi hétvégre ilyen színt. Vénasszonyok nyara, az égiek ajándéka, akárhogy nevezhetjük, de tény, hogy áldás volt ez a hétvége. Gyönyörűen sütött a nap, a szél sem rebbent, és mi egész hétvégén strandoltunk. A romantika a levegőben volt, akartuk, nem, muszáj volt neki megadnunk magunkat. Sokan kérdezik, hogy nem unjuk még? Mit lehet napi több órában a tengerparton csinálni? Hát most megpróbálom képekben elmesélni...Például sétálgatni, olvasni, gyönyörködni a naplementében, szerelmesen összebújni, fotózni, játszani az árnyékokkal és a fénnyel. Olyan gyönyörű, élénk, vibráló színek voltak, hogy kedvem lett volna megfesteni, lefotózni, lefilmezni, persze mindezt egyszerre egyidőben:-).

A múltkor azt írtam, hogy az itteni napfelkelte kihagyhatatlan, most kibővíteném ezt az állításomat a naplementével is.Főleg a porto pimi öbölből nézve...megunhatatlan!Vagy legalábbis nekünk még nem sikerült :-)

Helyi nevezetességek 2.rész: A hortai kikötő

Faial jelenlegi népszerűségét véleményem szerint a kikötőnek köszönheti. Mivel sokat nem értek a hajózáshoz, egy picit utánanéztem az interneten, és számomra is megdöbbentő állításokkal találkoztam, mint pl.: „Horta kikötője jelenleg a 4. leglátogatottabb óceáni kikötő, és minden bizonnyal az egyik legfontosabb a világon”. Hmmm, egy kis költői túlzást érzek én ebben, de tény, hogy ilyen, és ehhez hasonló adatokat találtam. Félreértés ne essék, nem akarom én elvenni Hortától az „Atlanti-óceán legfontosabb kikötője” címet, de azért szeretek a realitás talaján mozogni.

Tehát maradjunk annyiban, hogy egy szép nagy kikötő található Hortán, ahol évente több, mint ezer yacht és vitorlás köt ki, és 4-5000 hajós teszi látogatását a szigeten.

Körülbelül 300 hajó tud egyszerre kikötni, ebből a hajózáshoz értő emberek tudnak következtetéseket levonni a nagyságára. Mint említettem, én semennyit nem értek a hajózáshoz, kikötőkhöz és az ehhez kapcsolódó fogalmakhoz, ezért lehet hogy őrültségeket beszélek, ebben az esetben tessék nyugodtan korrigálni :-)

Az viszont tény, hogy akik áthajózzák az óceánt, itt biztosan megállnak. Egyrészt azért, mert pont félúton van Európa és Amerika között, másrészt pedig a legenda miatt. Akik hónapokat képesek egy hajón vergődve eltölteni, és a természet erőire bízni magukat, egész biztosan félnek a szél és tenger isteneitől, és ha másért nem, ezért megállnak itt.

Ugyanis a helyi legenda szerint azt a hajóst, aki nem hagyja színes névjegyét a kikötő falán, balszerencse fogja kísérni további útján, és a tenger istenei bosszút állnak rajta. Brrrrr, ez tényleg elég kockázatosnak tűnik. Valószínűleg ezzel mások is egyetértenek, mert a kikötő falán nincs egy üres négyzetcentiméter sem:-). Nem tudom, hogy minden hajós egyben babonás is, vagy ez már amolyan kedves helyi szokássá vált, de az biztos, hogy a rajzok nagyon egyedi, egyedülálló arculatot adnak a hortai kikötőnek.

Egye fene, a „világ legszínesebb kikötője” címmel már egyetértek:-).

Azon gondolkodtam, hogy vajon a hajósok oktatása során a tengerészcsomó kötéssel együtt vizuális árbrázolást is tanítanak-e, vagy csak szimpla véletlen, hogy ennyi kreatív lélek hánykolódik az Atlanti-óceánon...szinte minden falfestmény egy igazi műalkotás!

Egyik kedvenc időtöltésünk a kikötői séta, hetente többször lemegyünk, és csak nézegetjük a színes festményeket. Általában minden képre ráírják a nevet, az évszámot és az útvonalat is. Hihetetlen micsoda sorsok, kalandok elevenednek meg a szemünk előtt! Gyakori, hogy egész családok kelnek világkörüli útra, szülők két pici gyerekkel, akik a tenyérlenyomatuk szerint óvodáskorúak lehetnek, sőt, egyre több képen a háziállat „tappancslenyomatát” is fel lehet fedezni.

Hogy mit csinál egy macska vagy kutya hónapokig egy vitorláson? Elképzelésem sincs…a cica biztos felrohan a vitorlarúdra minden nap és nyávog, ha partot lát :-)
Vagy a gyerekek amikor az óvodában le kell rajzolniuk, hogy hogyan töltötték a szünidőt...mit mesélhetnek vajon? Apuval, Anyuval, Kistesóval és Bodrival útra keltünk, és körbehajóztuk a világot. Az óvónők pedig naívan, mosolyogva csóválják a fejüket, és azt hiszik túl élénk a kiskölök fantáziája. Néha olyan szívesen belepillanték rejtett kamerával egy-egy ilyen életbe...ez az igazi való világ, nem az a sok szenny, amit a tv csatornák sugároznak :-).

A falfestményekről részletesen a későbbiekben egy külön bejegyzésben fogok mesélni!

Helyi nevezetességek 1.rész: Delfinles

A következő pár bejegyzésben megpróbálom összeszedni, hogy mi az, amit nem szabad kihagyni, ha az ember az Azori-szigetekre, azon belül is Faial szigetére vetődik. Az első, és egyben leghíresebb helyi attrakció a delfin- és bálnales.
Rengeteg helyi iroda szervez hajókirándulást, főszezonban napi 2 járatot indít mindegyik társaság, de 6 fő felett bármikor privát túrát is szerveznek. Bálna- és delfinles 100%-os pénzvisszafizetési garanciával történik, ha az út során nem lát az utas egyiket sem, a pénzt visszafizetik. Erre, azt mondják minimális az esély, mert nagyon gazdag a víz alatti élővilág.
Már jó ideje terveztük mi is, hogy részt veszünk egy ilyen túrán, de aztán mindig közbejött valami. A mostani hétvégére mindent terveztünk, csak delfinlest nem, hát most összejött! Szombaton este meccs lett volna itthon, de dél körül kaptuk a telefont, hogy az ellenfél, Madeira csapata nem tud jönni, mert valami gond akadt a repülőgéppel. Este sokáig fent voltunk, ezért vasárnap későn keltünk. Zaklatott éjszakánk volt, Peti álmában Kádár János özvegyével vacsorázott, én a juarezi női tömeggyilkos elől menekültem, ezek után nem csoda, hogy 11 órakor még az ágyban lustálkodtunk, amikor jött a nagy ötlet,hogy menjünk delfinlesre!

Az ötletgazdák valójában Peti külföldi csapattársai volt, akik már lent voltak a kikötőben, és leszervezték az utat. A hajó indulásáig fél óránk volt, így gyorsan összekaptuk magunkat, és lesiettünk a kikötőbe.

Kétféle hajóval lehet menni, vannak a kisebb, "gumicsónakszerű" hajók, és vannak a nagyobb, "yachtszerűek".

Egyértelműen ez utóbbit javaslom, aki járt már nyílt vízen hajóval, tudja miért. Aki még nem járt, az meg pláne ne egy lélekvesztővel kezdje! (Dedalon mindenképpen legyen kéznél!)
Az ár egységes (50 euró/fő) bármelyik társasággal megy az ember, ezért inkább a hajó mérete alapján döntsünk.
A kikötőből egyből Pico szigete felé vettük az irányt. Érdemes visszanézni Hortára, nem sokszor látja az ember ilyen szögből a várost.


A kapitány mobiltelefonon beszélt az embereivel, akik Picoról távcsővel pásztázták a terepet, és mondták milyen irányba menjünk.
Jó 1 óra hajókázás után bukkantunk rá az első delfinrajra. Hihetetlen volt! Több, mint száz delfin úszkált körülöttünk, mintha direkt produkálták volna magukat. Mi azt hittük, majd 4-5 delfint fogunk látni, úgyhogy percekig csak kapodtuk a fejünket, hogy nézd ott is, meg ott is, meg ott is...nem gondoltam volna, hogy ekkora rajokban élnek!
A hajó alá úsztak, és versenyeztek velünk! Mi kiültünk a hajó orrába, így szinte karnyújtásnyira úszkáltak tőlünk. Ha lassított a hajó, ők is lassítottak, ha gyorsítottunk, ők is magasabb sebességre kapcsoltak. Körbe-körbe keringtünk, nem tudtam eldönteni, hogy mi követjük őket, vagy ők minket. Legalább 1 óráig játszadoztak velünk, hihetetlen élmény volt. Sajnos se a képek, se a videó nem fogja visszaadni, milyen érzés az óceán közepén a saját környezetükben látni ezeket a csodálatos állatokat...tudni, hogy nem bezárva, beidomítva, hanem szabadon, boldogan élhetik az életüket. Érdekes volt, hogy se a hajótól, se az emberektől nem féltek, mintha direkt tetszene nekik a közönség.
A videót a fényképezőgépemmel készítettem, egy mozgó hajóról, ennek megfelelően a minősége pocsék, de azért feltöltöm ide. A delfinek videózásánál csak a fotózásuk nagyobb kihívás, hihetetlen gyorsak, fókuszálni nem lehet rájuk, mert sosem tudni hol bukkannak fel újra, így néhány amatőr felvételen kívül mást sajnos nem tudok megosztani veletek :-( .

Lehet úszni is velük, de mi ezt most kihagytuk. Búvárruha nélkül nem vállalkoztam rá, nagyon hideg a víz. Egyébként egyszerre 2 ember mehet be közéjük, ügyelnek rá, hogy ne zavarják meg a delfineket.

Bálnát sajnos nem láttunk, azt mondta a kapitány, ahhoz korábban kellett volna jönnünk, ilyenkor már a melegebb áramlatok felé úsznak. A melegebb, nyári hónapokban rengeteget látni errefelé. Nemhiába volt itt régen a bálnavadászat központja!
Hazafelé úton erősen koncentrálnom kellett, hogy rókakoma ne tegye tönkre ezt a gyönyörű kirándulást, de büszkén mondhatom, hogy sikerül ismét úrrá lennem a tengeri betegségemen. Igaz, még este is mozgott alattam a parketta, ahogy itthon járkáltam, de ha becsukom a szemem, látom magam előtt a delfineket, és ez az élmény mindent megér! Egyébként két kisbaba útitársunk is volt, egy 10 hetes csecsemő, és egy 6 hónapos kislány, akik nálam jobban bírták a közel 4 órás hajókázást! Méghogy gyerekkel nem lehet sehova menni...