Magyar valóságsó Azorin'

Március elején látogatóink voltak, Peti nagymamája Manci néni, és Manci néni sógornője, Éva néni személyében. Úgy gondolom, egy bejegyzést mindenképpen megér a történet, én életemben annyit nevettem, mint az érkezésük napján, amikor elmesélték az idefele úton szerzett élményeiket :).
Az előzményekről annyit érdemes tudni, hogy Mama még sosem ült repülőn életében, nem beszél idegen nyelveket, és elmúlt 75 éves, ezért nem akartuk egyedül elengedni erre a hosszú útra. Erre beszervezte a szintén 75 év feletti Éva nénit, aki már utazott repülővel, igaz még a régi rendszerben:), és beszél németül. A két szupernagyi minden aggódalom nélkül nekivágott ennek a nagy útnak! Szerintem bennem már most nincs annyi életenergia, mint bennük :).
Közvetlen járat nincs a szigetekre, ezért először Lisszabonba kellett repülniük, ott egy hotelban megszálltak egy éjszakára, és másnap reggel repültek át ide a szigetekre.
10 oldalas útitervet készítettem számukra, pontról pontra leírva, hogy melyik terminálon milyen táblát kell nézni, mit jelent a kapu szám, mit lehet és nem lehet a repülőn csinálni, merre kell a kijárat táblát keresni, hogyan találják meg a csomagokat...stb. Nem is gondoltam még soha bele, hogy milyen borzasztó nehéz lehet egy olyan embernek tájékozódni egy reptéren, aki nem beszél idegen nyelveket, és nincs semmilyen utazási gyakorlata!
Külön papírra leírtam a taxisnak a szöveget, a szállodafoglalásról a visszaigazolást, tehát nekik csak mindig a megfelelő papírt fel kellett mutatniuk.
Tökéletesen vették az akadályokat! Nagyon büszkék voltunk rájuk!
Azért komolyan gondolkodtam előtte, hogy valamelyik kereskedelmi tv-vel felveszem a kapcsolatot, és meggyőzöm őket, erről valóságsót kellene forgatni! Csak egy ember követte volna őket kamerával, szerintem nézettségi rekordot döntött volna a műsor, de Győzikét mindenképp letolta volna a népszerűségi listáról.
Nos, akkor kezdem az elején a történetet.
Ferihegyi reptér, gond nélkül bejutottak a váróterembe. Mama egyből megindult a duty free felé, mondván hogy Petikének kell ajándékot vinni, üres kézzel nem állíthatnak be. Persze nekem ez meg sem fordult a fejemben, az útitervben nem írtam a duty frees vásárlásról, de Mama önállósította magát.
Rövid tanakodás után vett egy 1 literes Ouzot, mert "aztat biztos szereti a kisgyerek" :). Gond nélkül kifizette, felszálltak a gépre, majd Lisszabonban le, beültek a taxiba, és irány a hotel. Ouzo a retikülben:).
Másnap reggel irány ismét a lisszaboni reptér, beszállókártyákat már előző nap megkapták, ezért egyből az ellenőrző kapuk felé vették az irányt.
Éva néni ment elöl, persze besípolt a kapu. Vetkőztetés, kézi motozás, kiderült, hogy az arany nyakláncok a nyakában nem tetszettek a gépnek. Közben a táskája is fennakadt az átvilágításon, úgyhogy kipakoltatták az egészet. Kb. 20 féle gyógyszer, papírok, szemüveg, mindent egyesével kiszedettek, átvizsgáltak, majd a táska mélyéről előkerült egy hatalmas doboz fehér por!
Ekkor már 3 őr gyűlt oda, nézegették, forgatták, szagolgatták, Éva néni pedig mindezt roppant sértőnek találta, úgyhogy szépen odamutatta nekik, hogy nyaljátok meg és akkor...odamutatott a hátsó felére:) Ez a hashajtóm, ti marhák :D!
Persze mindezt magyarul, artikulálva, hangosan, de a kézmozdulatokból megértették, hogy mit magyaráz. Nem kóstolták meg:). Ez után a 10 perces incidens után szépen átengedték, Éva néni átment a kapun, majd jött Mama, akit persze élből, azonnal lemeszeltek a literes Ouzoval a retikülben. Persze nem volt se bezacskózva, a blokkot sem őrizte meg, és hiába vette a ferihegyi duty freeben, ha közben kijött a reptérről. Persze ő ezt nem értette :). Az őr pedig csak mutogatott a kukára, hogy oda lehet dobni.
Mama erre : "Dehogy dobom én aztat ki, 4000 Ft volt! Gyere Évám, akkor még nem megyünk ide be". Éva néni visszajött, összedugták a fejüket, és kitalálták, hogy akkor a Mama retiküljét kipakolják, belerakják az Ouzot, pont véletlenül úgyis volt Mamánál egy konyharuha (??) abba becsavarják, és szépen feladják poggyászként.
Erre maguktól, egyedül jöttek rá, nagyon büszke voltam rájuk, hogy ilyen talparesettek! Visszamentek a check-in pulthoz, kézzel lábbal elmagyarázták, hogy ezt fel szeretnék adni. Utána újra visszamentek az ellenőrző kapukhoz, ahol Éva néni ismét fennakadt, és kezdőtött az egész kipakolás, fehér por vizsgálat, motozás előről:).
Még szerencse, hogy nem késték le a gépet! A repülőúton minden rendben volt, Mama nagyon élvezte, napokig csak azt mesélte utána, hogy "milyen gyönyörű szikrázó napsütés van ottan fent"!
Néha mondta Éva néninek repülés közben, hogy "szerintem most egy kicsit megálltunk, úgy érzem :)? " követték a kivetítőn, hogy milyen magasságon repülnek, állítólag 12.000 km-en repültek! De mondtam, hogy az csak méter volt, nem kilométer:).
A reptérre én mentem értük, nagy kő esett le a szívemről, amikor megláttam őket!
Mamát kérdeztem, hogy milyen volt a repülőút, azt mondta szuper, nagyon élvezte, és hogy "anyukám, ezen a gépen milyen jóképű csuárdeszfiúk voltak" Csuárdesz :)))ezentúl csak így hívom már én is őket.
Hazaértünk, sajnos Peti épp a kontinensen volt, így az első 2 nap élményeiről ő lemaradt.
Felhoztam a bőröndöket, mindkettőjük csomagja 20 kg volt. Az útitervben aláhúzott, vastag betűvel írtam, hogy ne hozzanak semmit, mert 2 hónap múlva megyünk haza, nincs szükségünk semmire, talán egy paprikás szaláminak örülnénk, de semmi mást ne hozzanak, minden lehet itt kapni.
De mindenki pontosan tudja, hogy a nagymamák milyenek....csomagoljunk az unokáknak, szegények biztos éheznek ott a messzibe' :).
Nem fogok túlozni, a 40kg-os csomagjukból 30kg kaját szedtek elő 5 perc alatt. Én azt hittem rosszul leszek...Mondtuk, hogy egy kis kolbásznak örülnénk(max.1 pár!), erre Peti apukája az elutazás előtti héten vett egy fél disznót, és nekiálltak Mamával kolbászt tölteni!! 4 pár kolbászt, egy tábla szalonnát hozott a Mama, egy giga méretű, 2kg-os paprikás szalámit. Ezen kívül megpróbálom felsorolni hogy mi mindent hoztak még: 20 db túrórudi, egy nagy doboz savanyúkáposzta (még jó, hogy nem folyt ki!), 7 doboz (!) tea, pirospaprika (min.fél kg!), pirosarany(4 tubus!), fél kg ételízesítő, fél kg mák, egy hatalmas nejlonzacskónyi édesség, egy dobozban pudingporok, levestészta, egy szóval minden, amit el tudtok képzelni! Álltam a konyha közepén, és azon gondolkodtam, hogyha véletlenül kitörne a 3.világháború, mi ezzel a készlettel simán túlélnénk.
Hiába mondtuk előtte, hangsúlyoztuk, hogy 2 hónap múlva megyünk haza, nincs szüségünk semmire, ezek a nagyik már csak ilyenek. De tudom, hogy nekik az a boldogság, hogy adhatnak!
Mamáék egyből megteremtették az igazi magyar hangulatot itt Azoriba', mivel a kolbászok és a szalonna még friss volt, ki kellett szárítani, úgyhogy a seprűnyélre felfűzték, és kint lógott 1 hétig a teraszunkon :). Annyira morbid volt :). Rengeteget nevettünk, 2 nap múlva megérkezett Peti, akkor újra végighallgattam az összes sztorit előről, de minél többször mesélték az élményeket, én annál jobban élveztem!
10 napot töltöttek velünk, szerintem nagyon jól érezték magukat, igyekeztünk megmutatni a szigetet, voltunk a vacsorázni a lávakövön sütős étteremben, vásárolni a piacon, hajókázni, egyszóval megpróbáltuk emlékezetessé tenni az ittlétüket. Hazafele úton már gond nélkül vették az akadályokat, élményekkel tele érkeztek haza.
Számomra ez az igazi bizonyíték arra, hogy semmihez nincs túl késő, akár 76 évesen is lehet utazni, és a lényeg, hogy lélekben maradjon az ember fiatal, hamár testileg úgyis meg fogunk öregedni mindannyian.